Borbély Emesével, a Taita Alapítvány elnökével beszélgettünk Afrikáról, az alapítványuk által 2006 óta támogatott kenyai Szent József Árvaházról. Nagyinterjú.

– Az istenek a fejükre estek című filmet hányszor látta életében?

– Ritkán nézek filmet, de gyerekként ezt jó néhányszor láttam. Megfogott a busmanok világa és persze az állatok is.

– Miért éppen Afrikában támogatja az árvákat és nem mondjuk Ázsiában, vagy akár Csángóföldön?

– A világ számos pontján szükség van segítségre, legyen az anyagi vagy erkölcsi. Én hiszem, és ezt is tapasztalom, hogy a világon megvan arra a lehetőség, hogy különféle helyeken segíthessünk. A Taita az én döntésem volt. Egyetemista éveim alatt találkoztam még a kenyai apácákkal, és rögtön megtetszett a munkájuk. Szerettem…

2019 februárjában egy hatalmas szívű, tettre kész, elszánt fiatal lány lépett Afrika földjére, hogy a Taita Alapítvány képviseletében törődést, gondoskodást, szeretetet juttasson oda, ahol igen nagy szükség van rá. Anna egészen apró kora óta szívén viseli az árvák, elesettek, nélkülözők, magukra hagyottak sorsát, így szívbéli vágyától hajtva csatlakozott az Alapítvány munkájához Burában, a St. Joseph Árvaházban. Megérkezése óta aktívan részt vesz a gyermekek mindennapi életében, gondozásában, örömöt és reményt sugározva kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Míg ő Kenyában teljesít szolgálatot, addig én, a büszke édesanyja az Alapítvány itthoni munkájában vállaltam önkéntesi feladatokat. Legutóbb az Afrika Expón lehetett találkozni a Taita Alapítvánnyal, ahol lelkes, segítő szándékú…

Végvári Lilla vagyok, már második éve segítek önkéntesként a Taita Alapítványnak különböző rendezvények alkalmával, így többek között az Afrika Expón is részt vettem. Egy kolléganőm réven ismerkedtem meg az alapítvány tevékenységével, rögtön lecsaptam a lehetőségre, és jelentkeztem önkéntesnek hozzájuk.

Érdeklődésem Afrika iránt még gyerekkoromban kezdődött. Elsősorban a kontinens élővilága vonzott. Az ott élő állatokról képes voltam minden dokumentumfilmet megnézni, amit vetítettek. Később aztán ez az érdeklődés átterjedt a kultúrára és az emberekre is. Tanulmányaim során (nemzetközi tanulmányok, történelem szak) is kiemelt figyelmet szenteltem a térségnek a Közel-Kelettel együtt, és egyre inkább kezdtem látni, hogy mekkora ára van/volt a nyugati (európai) ember jólétének.…

Régi álmom, hogy önkéntes munkát végezhessek Afrikában, 2018. szeptemberében megvalósult. Négy hónapot töltöttem a Szent József Gyermekotthonban, amely időszak tagadhatatlanul eddigi életem legmeghatározóbb élménye lett.
A gyerekek kitörő örömmel fogadtak, persze az én lelkesedésem sem volt kisebb az övéknél.

Fantasztikus élményekkel gazdagodtam; voltunk safarizni, hegyet másztunk és kirándultunk, rengeteget játszottunk együtt. A mindennapi rutinjukat is megismertem: napfelkelte előtt ébredtünk, elkísértem őket az iskolába, majd napközben a legkisebbekkel rajzoltunk, mondókáztunk, énekeltünk. Délután következett a leckeírás és az esti imádság, amelyre mindenki összegyűlt, hogy teli torokból szólhassanak a dalok a dobszó kíséretében. Elalvás előtt pedig mesét mondtam, így…

Három hónapot töltöttünk kint a burai árvaházban és biztos, hogy soha nem fogjuk elfelejteni. Nagyszerű érzés volt látni azt a sok szeretetet, amit a nehéz helyzetük ellenére a gyerekek kaptak egymástól és a gondviselőiktől. Az első pillanattól kezdve szívesen fogadtak minket és sokszor úgy viselkedtek mintha ők lennének itt azért, hogy ránk figyeljenek és nem fordítva.

Eleinte furcsa volt belecsöppenni a mindennapjaikba, de szerencsére hamar sikerült felvenni a ritmusukat. Rengeteget játszottunk velük, de igazából az, hogy mit csináltunk másodlagos volt, az volt a fontos, hogy figyeljünk rájuk és szeressük őket, ami viszont nagyon könnyű volt.