Nagy lelkesedéssel indultam a budakeszi Prohászka Gimnáziumba, hiszen ez volt az első élményem a Taita Alapítvánnyal.
Sok tüneményes gyerekcsapat élvezte a tábor különféle programjait, amelyeket kiegészítettek a kézműves foglalkozások, a dráma- és zenés játékok, valamint az előadások Afrikáról. A gyerekek, kicsik és nagyok egyaránt figyelmesek, szófogadók és tündérien aranyosak voltak. A gyerektömeg beözönlött a terembe - ami nagyon kedves hangulatú volt, tele hangszerekkel, képekkel -, és kíváncsian figyelték az előadásom Afrikáról. Amilyen lelkesen érkeztem előadást és drámajátékot tartani, olyan érdeklődéssel fogadott a sok kedves kis szempár.

• Gyerekek, tudjátok-e hány ember él ezen a bolygón?
• Én tudom, több, mint... SZÁZ!

Minden kérdésemre több ezer válasz érkezett és minden válaszomra több ezer kérdés. Az előadás befejeztével egy kvízt is kitöltöttünk, amiből a nap végén kisorsoltunk pár nyertest. Az eredményhirdetés előtt további programok vártak mindenkire. A gimnáziumnak van egy nagy és jó elrendezésű díszterme, ahol a nézőtéren 40 fiatal várta, hogy elkezdjük a drámafoglalkozást. Lent a placcon színpadteret alakítottunk ki és a jól bevált Stop-trükk játékból a fiúk és lányok kreatív jeleneteket találtak ki és játszottak el. A nagyokat és kisebbeket egyaránt szórakoztatták a ritmusos, táncos, éneklős játékok, azaz a zenés drámajáték, amit a csodás kisugárzású Linda vezetett, akire a kicsik úgy néztek, mint egy tündérre, főleg, amikor a foglalkozás végén énekelt nekik egy gyönyörű szép altatódalt. Majd eljött a kvíz eredményhirdetése, amit szinte az összes gyerek várva várt. Nagyon örültek a kedves kis ajándékoknak. Mindenki elégedett és boldog volt. Kivéve egy kisfiút, aki csalódottan, lehajtott fejjel ücsörgött az ebédlőasztalon. Egy ifi vezető kedvesen vigasztalta, de ahogy füleltem, csak egy tompa hangot hallottam:

• Tudtam, hogy soha semmit nem fogok nyerni.

Ekkor azon gondolkodtam, mitévő legyek, hogyan tudnék segíteni. Elkezdtem kutatni a táskámban, hátha lesz benne valami egy szomorkás kisfiúnak. ...és megtaláltam, amire szükségem volt: Aranykő!! - amit egy barátnőm dobott a tárcámba, aki szeret szép, díszes köveket gyűjteni. Odasiettem a fiúhoz, aki épp bújkált az asztal alatt.

• Hát nem is érdekel a nyereményed? – kérdeztem.

Nem gondoltam volna, de a kisfiú felnézett reményteljesen. Odaadtam neki a nagyon apró, csillogó követ és a kis tenyerébe zárta, bízva abban, hogy innentől szerencsét hoz neki. Megtelve és feltöltve hálával és szeretettel jöttem ki a gimnáziumból. Boldog voltam, hogy ilyen fantasztikus napom volt a gyerekekkel és hogy ilyen odaadó embereket ismerhettem meg, mint a Taita Alapítvány vezetői és önkéntesei.

Nagy lelkesedéssel indultam a budakeszi Prohászka Gimnáziumba, hiszen ez volt az első élményem a Taita Alapítvánnyal.
Sok tüneményes gyerekcsapat élvezte a tábor különféle programjait, amelyeket kiegészítettek a kézműves foglalkozások, a dráma- és zenés játékok, valamint az előadások Afrikáról. A gyerekek, kicsik és nagyok egyaránt figyelmesek, szófogadók és tündérien aranyosak voltak. A gyerektömeg beözönlött a terembe - ami nagyon kedves hangulatú volt, tele hangszerekkel, képekkel -, és kíváncsian figyelték az előadásom Afrikáról. Amilyen lelkesen érkeztem előadást és drámajátékot tartani, olyan érdeklődéssel fogadott a sok kedves kis szempár.

• Gyerekek, tudjátok-e hány ember él ezen a bolygón?
• Én tudom, több, mint... SZÁZ!

Minden kérdésemre több ezer válasz érkezett és minden válaszomra több ezer kérdés. Az előadás befejeztével egy kvízt is kitöltöttünk, amiből a nap végén kisorsoltunk pár nyertest. Az eredményhirdetés előtt további programok vártak mindenkire. A gimnáziumnak van egy nagy és jó elrendezésű díszterme, ahol a nézőtéren 40 fiatal várta, hogy elkezdjük a drámafoglalkozást. Lent a placcon színpadteret alakítottunk ki és a jól bevált Stop-trükk játékból a fiúk és lányok kreatív jeleneteket találtak ki és játszottak el. A nagyokat és kisebbeket egyaránt szórakoztatták a ritmusos, táncos, éneklős játékok, azaz a zenés drámajáték, amit a csodás kisugárzású Linda vezetett, akire a kicsik úgy néztek, mint egy tündérre, főleg, amikor a foglalkozás végén énekelt nekik egy gyönyörű szép altatódalt. Majd eljött a kvíz eredményhirdetése, amit szinte az összes gyerek várva várt. Nagyon örültek a kedves kis ajándékoknak. Mindenki elégedett és boldog volt. Kivéve egy kisfiút, aki csalódottan, lehajtott fejjel ücsörgött az ebédlőasztalon. Egy ifi vezető kedvesen vigasztalta, de ahogy füleltem, csak egy tompa hangot hallottam:

• Tudtam, hogy soha semmit nem fogok nyerni.

Ekkor azon gondolkodtam, mitévő legyek, hogyan tudnék segíteni. Elkezdtem kutatni a táskámban, hátha lesz benne valami egy szomorkás kisfiúnak. ...és megtaláltam, amire szükségem volt: Aranykő!! - amit egy barátnőm dobott a tárcámba, aki szeret szép, díszes köveket gyűjteni. Odasiettem a fiúhoz, aki épp bújkált az asztal alatt.

• Hát nem is érdekel a nyereményed? – kérdeztem.

Nem gondoltam volna, de a kisfiú felnézett reményteljesen. Odaadtam neki a nagyon apró, csillogó követ és a kis tenyerébe zárta, bízva abban, hogy innentől szerencsét hoz neki. Megtelve és feltöltve hálával és szeretettel jöttem ki a gimnáziumból. Boldog voltam, hogy ilyen fantasztikus napom volt a gyerekekkel és hogy ilyen odaadó embereket ismerhettem meg, mint a Taita Alapítvány vezetői és önkéntesei.

From my childhood on, it was our family’s habit to say: "Let’s not throw this away, it might be good for something." Which, of course, resulted in an immeasurable mass of thrash; on the other hand, this mess also turned into a field of creativity. We constructed innumerable do-it-yourself tools, if we happened to be short of any chance to get the original of something. Of course, I wasn’t always proud of doing this – and yet, somehow, these are beautiful memories. It was precisely for this reason that for me, Kenya was heaven on earth, a place where recycling takes on a fantastic form. Sure, it is annoying that all this is partly the result of below-par infrastructure, but it is uplifting to see what beauties can be born out of things that for convenience’s sake, we generally consider already worthless.

I don’t know how this can happen but in spite of all the environmental consciousness, somehow plastic bags accumulate. In spite of the fact that these days, I almost always have a bag for bakery goods, and one for fruits and vegetables, in my pocket. And yet. This is already a development; a few years ago, I noticed that several kilos of “might-be-good-for-something” plastic bags were occupying the kitchen. Sound familiar? What do I do with them? I don’t have a dog; these tiny bags aren’t suitable for trash bags, and anyway, this much trash doesn’t even accumulate during three years’ time in my home — especially since I have taken up composting, unable to even throw away potato peelings. And then via a lot seeking and searching... I struck on a method, by means of which plastic bags can be made into a kind of yarn, which in turn can be used to crochet anything you want.

There was no question about giving the name Mutuku to the little objects that I was going to make. Mutuku is the child that grew up in the Kenyan orphanage, who – in spite of the foundation suggesting we rather don’t pick a favorite but try and pay equal attention to every child – became my favorite. Of course, I could’ve named my objects after Beatrice. She is the girl who, upon getting two meters of yarn into her hands, instantly crochets something out of it. Then, like Amaranta from Hundred Years’ Solitude, she undoes it, and crochets something new out of it again — of course, for a different reason than the novel’s character. A while ago, I sent her a sample of the baggies I crocheted out of plastic bags; I hope she liked them. Although (attention: irony to follow) in underdeveloped Kenya, disposable plastic is already prohibited, so maybe this isn’t a solution for her.

Dissoluble bags are my great enemy, (for want of a better idea, I make amigurumi figures and line them with these bags), as well as torn plastic. Although for the latter, I’m dabbling into another technique: I weave it. These were also among the objects I sent to the Taita Shop. I always welcome plastic baggies (especially if they are clean), I can gobble up any amount of them. In my home, their supply just barely builds up, and believe me, if you begin collecting them, such an incredible amount can gather within a short time that it is the best education. I got five kilos for Christmas; I thought I’d never want any more but I run out of it, so please contact me if you happen to have such basic materials for me.

And don’t forget what we ourselves heard frequently from Sister Willy, the orphanage’s director: “If many little people at many little places do many bits of good, the world will change.”

Egészen gyerekkoromtól szokás volt nálunk, hogy azt mondjuk: "ne dobjuk ki, jó lesz még valamire". Aminek végeláthatatlan hulladék tömeg lett persze az eredménye, másrészt viszont a kreativitás terepévé is vált. Számtalan csináld magad eszközt gyártottunk, ha éppen nem volt lehetőségünk valamit eredetiben megszereznünk. Persze nem mindig voltam büszke rá, de azért mégis valahol szép emlékek ezek. Éppen ezért földi mennyország volt számomra Kenya, ahol az újrahasznosítás fantasztikus formát ölt. Bosszantó persze, hogy mindez részben a nem megfelelő infrastruktúra eredménye, de felemelő látni, hogy milyen szép dolgok is születhetnek abból, amit általában a kényelem miatt már haszontalannak tartunk.

Nem tudom, ez hogy történhet, de a legnagyobb tudatosság ellenére is valahogy gyűlnek a nejlonzacskók. Annak ellenére, hogy ma már szinte mindig van a zsebemben egy zacskó a pékárúnak, egy a zöldségnek, gyümölcsnek. És még így is. Ez már fejlődés; több évvel ezelőtt azt vettem észre, hogy már több kiló "majd valamire jó lesz" nejlonzacskó foglalja el a konyhát. Ismerős? Mi legyen vele? Kutyám nincs, ezek a pici zacskók szemeteszsáknak nem jók, és egyébként is, három év alatt sem gyűlik nálam otthon össze ennyi szemét. Főleg, mióta komposztálok, még a krumplihajat sem tudom dobni. És ekkor jött a keresgélés... Rátaláltam egy módszerre, aminek segítségével a nejonzacskókból amolyan fonalat lehet készíteni, amiből aztán bármit meg lehet horgolni.

Nem volt kérdés, hogy a kis tárgyaimnak, amit készítek, a Mutuku nevet adom majd. Mutuku a kenyai árvaházban felnőtt gyerek, aki - annak ellenére, hogy az alapítvány javasolta, hogy inkább ne legyen kedvencünk, próbáljunk meg minden gyerekkel egyformán foglalkozni - a kedvencem lett. Persze elnevezhettem volna Beatrice-ról is. Ő az a lány, akinek ha két méter fonal kerül a kezébe, azonnal horgol belőle valamit. Aztán, ahogy Amaranta a Száz év magányból, visszabontja, újrahorgolja. Persze más célból, mint a regény szereplője. Küldtem neki egy példányt korábban a nejlonzacskóból horgolt tatyikból, remélem, tetszett neki. Bár a (figyelem, irónia következik) fejletlen Kenyában már be van tiltva az egyszer használatos műanyag, így lehet, hogy ez neki nem megoldás.

Nagy ellenségem a lebomló zacskó (jobb híján amirgumi figurákat készítek, és ezekkel bélelem ki), illetve a szakadt műanyag. Bár utóbbihoz tanulgatok egy másik technikát: megszövöm. Ezeket is küldtem most a Taita Shopba. Nagyon szívesen veszem át a műanyag zacsikat (főleg ha tiszta); bármilyen mennyiségben el tudom fogyasztani őket. Itthon nálam már alig termelődik, és hidd el, ha elkezded gyűjteni, olyan megdöbbentő mennyiség gyűlik össze rövid idő alatt, hogy az a legjobb nevelés. Karácsonyra kaptam öt kilót, azt hittem, sose akarok majd többet, de elfogyott, szóval keressetek meg, ha van éppen alapanyagotok számomra.

És ne felejtsétek, amit mi is gyakran hallottunk Sister Willytől, az árvaház vezetőjétől: "Ha sok kicsi ember sok kicsi helyen sok kicsi jót tesz, megváltozik a világ."

Október 15-én került sor a TAITA Alapítvány burai árvaházában töltött önkéntes tevékenységemről szóló előadásomra a Dr. Török Béla Általános Iskolában. Az előadás az iskolában megrendezett önkéntességről szóló tematikus hét egyik programja volt.

Az iskola hallássérült diákjainak meséltem arról, hol is található Kenya, miért pont oda utaztam önkéntesként és milyen feladataim voltak kint az árvaházban.

A tanulók végig figyelmesen, nagy érdeklődéssel hallgattak és többen is bátran feltették kérdéseiket. Nagyon örültem, hogy sikerült így lekötnöm a figyelmüket és ennyire kíváncsiak voltak a beszámolómra!

A végén pedig az volt a legnagyobb elismerés, amikor az egyik kislány azzal jött oda hozzám, hogy: “Folytasd ezt az önkénteskedést, mert ez egy nagyon szép feladat! “

On Oct 15, at the Dr. Török Béla Általános Iskola (Primary School), I gave a presentation describing my volunteering activity that I completed in the Taita Foundation’s Bura Orphanage. The lecture was one of the programs within the thematic week that the school organized, centered around volunteering.

I recounted to the school’s hearing-impaired students where Kenya is situated, why I chose that very spot to travel to as a volunteer, and what kind of tasks I had out there in the orphanage.

The students listened to me attentively and with great interest throughout the lecture, and several of them took the courage to ask their questions. I was very happy that I managed to engage their attention to such an extent, and that they were so curious about my account.

Then, at the end, the greatest honor was when one of the little girls came to me, saying: “Do continue this volunteering, because it is a very beautiful task!“

At Gödöllő, on a warm summer day, after a rapid acquaintance, we set out almost to the end of the world. Okay, you don’t have to go that far to meet ill-fated fellow citizens living in difficult circumstances. As for us, led by Eszter, we joined the work of the Tegyél Egy Szebb Jövőért Egyesület (Act For A More Beautiful Future) in Mátramindszent. We prepared with children’s activities, with the women joining all our handicraft programs with just as much – if not more – enthusiasm than the children. In the meantime, we learned from our conversations that the village’s inhabitants commute a long way to study and work. One grandfather was accompanying his grandchild whom he is raising because the parents abandoned the child and don’t care for the waif. This was heart-wrenching to hear, and we were happy for our help to have gotten to the right place. As a courtesy of the foundation, the inhabitants of Mátramindszent were taken care of that day, had their share of smiles and were given lunch to fill themselves, as well. We started back into our bustling, rushing world. After a day like this, I feel like being a little bit richer; I can truly recommend it to anyone – it makes the soul more beautiful when we take care of our fellow humans in need.

During my journey, Athéna was the very first one I heard from about kizomba ... since then, I have been attending a beginner’s dance course. All the things such a community day can be good for!

Gödöllőn egy meleg nyári napon villámismerkedés után elindultunk majdnem a világ végére. Na jó, nem kell annyira messzire menni ahhoz, hogy az ember szegény sorsú, nehéz körülmények között élő honfitársaival találkozzon. Mi Eszter vezetésével Mátramindszenten csatlakoztunk a Tegyél Egy Szebb Jövőért Egyesület munkájához. Gyermekfoglalkozásokkal készültünk, de minden kézműves programunkhoz a gyermekek mellett legalább ugyanolyan lelkesen, ha nem lelkesebben csatlakoztak az asszonyok is. Közben a beszélgetésekből megtudtuk, hogy a falu lakói messze járnak tanulni és dolgozni. Egyik nagyapa unokáját kísérte, akit ő nevel, mert szülei elhagyták, nem törődnek vele. Szívszorító volt ezt hallani, és örültünk, hogy a segítségünk jó helyre került. Az alapítvány jóvoltából aznap törődést, mosolyt kaptak, édességekkel és ebéddel jól lakhattak a mátramindszentiek. Elgondolkodva indultunk vissza a nyüzsgő, rohanó világunkba. Egy ilyen nap után kicsivel többnek érzem magam, és mindenkinek csak ajánlani tudom, mert megszépül a lélek, ha törődünk a rászoruló embertársainkkal.

Az utazás közben Athénától hallottam életemben először a kizombáról …. azóta kezdő tánctanfolyamra járok. Mire nem jó egy ilyen közösségi nap!

Köszönjük a Mutton Kft. által felajánlott szabadtéri sátrat!

A Taita Alapítvány Magyarországon ismeretterjesztéssel segíti a kultúrák közötti kapcsolatok építését, Kenyában (Taita tartományban, Bura Mission faluban) pedig a Szent József Gyermekotthon és a Little Angel Óvoda fenntartásával, valamint egy iskola támogatásával nyújt segítséget a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok számára 2006 óta.

Magyarországon számos rendezvényen megjelenünk, beszélgetéseket, előadásokat tartunk (közel 60 esemény az elmúlt 3 évben), hogy minél szélesebb betekintést adjunk az érdeklődők számára tevékenységünkbe, és közelebb hozzuk Afrikát az emberekhez. Igyekszünk minél több iskolába és helyszínre eljutni innovatív, interaktív ismeretterjesztő programjainkkal (amelyet mi Afrika Napnak hívunk). Célunk a fiatalok bevonása az önkéntes tevékenységbe, illetve egy másik kultúra megismertetése velük. A fiatalok mellett a felnőtt korosztályt is törekszünk minél több helyszínen és programon megszólítani. Ennek keretein belül nagyobb rendezvényekre látogatunk el, illetve Afrika Programok szervezésében együttműködünk hasonló tevékenységet folytató szervezetekkel.

A kültéri rendezvények lebonyolításához így nagy segítéség számunkra a Mutton Kft. által felajánlott gyorsan összecsukható sátor, amely hatékonyan segíti majd kitelepüléseinket, szabadtéri megjelenésünket.

Hálásan köszönjük a Mutton felajánlását, amellyel így hozzájárul rendezvényeink sikeres lebonyolításához. A Mutton Kft. az Expodom kerti pavilonok és piaci sátrak eladója.

We want to thank for the open-air tent offered by Mutton Ltd!

In Hungary, Taita Foundation helps build intercultural connections by means of popular science, and in Kenya (Province Taita, Bura Mission Village), since 2005, we have been offering our assistance to underprivileged young people by means of maintaining the Saint Joseph Children’s Home And Little Angel Kindergarten, as well as supporting a school.

In Hungary, we appear at numerous events, holding discussions and lectures (almost 60 events in the past 3 years), in order to give the broadest possible perspective of our activities for those who are interested, thus bringing Africa closer to the people. We are endeavoring to reach as many schools and venues as possible with our innovative, interactive popular-science programs (which we call Africa Day). Our aim is to involve young people into the volunteering activities, as well as acquaint them with another culture. Besides the youth, we also endeavor to address the adult age groups in as many venues and programs as possible. As a part of that, we attend larger events, as well as cooperating with organizations that pursue similar activities organizing Africa Programs.

Thus, the fast-collapsible tent that Mutton Kft offered us was a great help with running outdoor events, effectively assisting our camping and outdoor appearances.

We would like to say many thanks to Mutton, thus contributing to the successful run of our events. Mutton Ltd is the vendor of Expodom garden pavilions and market tents.