Egy nap hazafele sétáltam Faustával, aki egyszer csak azt mondta nekem: "Egyszer elmegyek innen, megmosom az arcom, fehér leszek, és semmi mást nem teszek majd, csak chapatit (kenyai étel) eszem minden nap, minden ebédre, minden vacsorára."

Csak álltam és nem tudtam, mit mondjak... Sokkolt, hogy milyen gyermeki őszinteséggel tudja megfogalmazni, hogyan látja ő a fehér embert és ebben nem volt semmi bántó. Úgy gondoltam, hogy talán a legjobb, ha azt mondom neki: "Fausta, neked nem kell fehér emberré válnod azért, hogy mindig chapatit ehess, a bőröd színe gyönyörű. Tanulnod kell, hogy egyetemre mehess, hogy aztán jól képzett emberként jó munkád legyen, és akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy minden nap chapati kerüljön az asztalodra."

Később Sister Wilhelmina elmondta nekem, hogy Fausta elmesélte, mit hallott tőlem, és feltett szándéka, hogy nagyon jól tanuljon.