Burai hírek
2012. február
Magyar támogatóknak köszönhetően a gyerekek kisautókat kaptak ajándékba. Szabadidejükben nagy örömmel játszanak velük.
2012. január
Tüske Andrea 4 hónap után, január elején érkezett haza Kenyából nagyszerű hírekkel: az óvoda mellékhelyiségei elkészültek, a gyerekek tanulmányi eredményei javultak. Helyére Szegedi Andrea utazott ki, aki nem először vállal önkéntes munkát Kenyában. Andi felügyeli és segíti az építkezéseket és a napelem-rendszer telepítését., Terveink szerint új tető is kerül a lányok hálószobái fölé. Ezeket a projektjeinket a Külügyminisztérium, illetve a Vodafone támogatja.
2011. december
A gyerekek decemberben a helyi apácaavató ünnepségen versmondással és énekléssel szerepeltek.
2011. október
Andi egyre közelebb kerül a gyerekhez, esténként betakargatja őket, mesél nekik, beszélgetnek lefekvés előtt. Néha annyira mondják a magukét, hogy félig szuahéliül, félig angolul beszélnek, és amikor a kisebbek is bekapcsolódnak teljes lesz a káosz. Azt is elmondják Andinak, ha haragszanak egymásra, és ez segít abban, hogy hamarosan szent legyen a béke.
Andi több gyereket is elvitt Voiba a szemorvoshoz, és szemüvegeket rendelt nekik. A legnagyobb kihívás ezzel kapcsolatosan, hogy ne törjék össze őket.
Továbbra is mindenki nagyon ügyesen tanul, örömmel mutatják be Andinak, hogy maximális pontszámot értek el a háziban vagy egy felmérőn. A kicsik is sokat tanulnak az oviban, az óvónő nagyon jól végzi a munkáját. Az angol szavakat már tisztán ejtik ki, viszont Mwakio a magyarral boldogul jól :).
A három legkisebb csemete is szépen fejlődik. Pascal és Jenny már mondanak néhány szót és mindenben részt vesznek, amit a nagyok csinálnak.
Sister Willy megújult erővel hazajött Tanzániából.
2011. szeptember
Szeptemberben megérkezett Tüske Andrea önkéntesünk Burába, aki Mayer Bencét váltotta. Andi is hamar összebarátkozott a gyerekekkel és így ír első élményeiről:
"Megérkezésemkor Bence még itt volt. Sokat segített abban, hogy mi hol van, illetve lelkileg is támogatott. A gyerekek hamar belopták magukat a szívembe. A nagyobbak főleg Margaret és Michael nagyon sokat segítenek a ház körül. Margaret sokat dolgozik itthon, mégis 500 pontos felmérőket ír az iskolában.
A többieket inkább a játék foglalkoztatja. Sokszor megyünk a focipályára játszani, sokat rajzolunk, vagy gyöngyöt fűzünk. Egyik nap felszereltem nekik egy hintát, nagyon élvezték. Kezdetben nagy volt a káosz, és mindenki azonnal fel akart ülni rá, de miután szépen beosztottam őket, hogy ki ki után jön, megértették és türelmesen vártak. Azóta máskor is használják ezt a módszert, és saját magukat osztják be, például ha pörgetem őket.
Sister Willy elutazott egy hónapra Tanzániába a családjához, hiszen nagyon ráfért már a pihenés, és ez idő alatt Sister Gerthrude helyettesíti, aki sokat tanul a gyerekekkel és jól beszél angolul."
2011. augusztus
Augusztusban nyári szünet tombolt Kenyában is, és a bentlakásos iskolákból hazatértek a diákok az árvaházba. A napok vidáman, zajosan teltek. Bence és a gyerekek sokat dolgoztak a földeken, de többször kirándultak a közeli hegyekbe is. Sajnos néhány gyereknek romlott az iskolai eredménye, ezért Bence arra is szakított időt, hogy tanuljon velük esténként. Alapítványunk felvett egy tanárt az árvaházba, hogy korrepetálja a gyerekeket, de két hét után el kellett küldeni, mert Sister Willy és Bence sem volt megelégedve vele . Jelenleg egy újabb tanár tölti próbaidejét. Ami jó hír, hogy néhány gyerekünk nagyon jó tanulmányi eredményekkel zárta a trimesztert: Margret osztályelső, Moses Pendo, Ruth Musili, Charles Musili, és Philip is élvonalbelinek számítanak. A hónap végén két magyar doktornő - Csilla és Zsuzsa - érkezett az árvaházba, hogy felmérjék a gyerekek egészségügyi állapotát. Döbbenten és nagy örömmel számoltak be arról, hogy mindenki egészséges, ami az apácák és az önkénteseink odafigyelésének köszönhető. Táplálkozásukon még lehetne javítani, szolgáltak néhány ötlettel, hogy miben próbálhatnánk meg támogatni az árvaházat ezen a téren. Damilt és gyöngyöt is hoztak, így arra is lehetőség nyílt, hogy az iskolásokkal gyöngyöt fűzzenek. A hónap folyamán két német hölgy is érkezett, hogy két hétig segédkezzenek az árvaházban. Sister Gertrude pedig mostantól Sister Willynek segít az árvaház vezetésében. Az éhezés, amiről a hírekből hallani lehet, az árvaházat szerencsére nem érinti. Az élelmiszerek ára ugyan erősen megemelkedett, de amire szükség van, azt meg tudjuk vásárolni.
2011. július
Mayer Bence, aki itthon óvobácsinak tanul, július 22-én indult útnak Kenyába és szerencsésen megérkezett, ismerkedik a gyerekekkel és a környezettel. Anitával, aki maga is az árvaházban nevelkedett, és most 20 évesen a ház körüli munkákban segít, felfedezték a falut, a farmot, a patakot, hogy Bence biztonságosan mozoghasson Burában.
2011. június
Julcsi az első héten az óceán parti Lamuban nyaralt, majd visszament a mombasai kórházba, ahol egészségesnek nyilvánították, a leletei szerint hepatitis olyan fajtáját kapta el, ami ellen nem volt beoltva. Önkénteseink az árvaházban egy könyvtárat szeretnének kialakítani, ennek érdekében Julcsi felkeresett néhány könyvesboltot, hogy támogassák a kezdeményezést., az idő azonban már szűkösnek bizonyult, ezért ez a feladat a következő önkéntesünkre hárul. Burába látogatott Szegedi Andrea korábbi önkéntes és barátja is, akik angol nyelvű könyveket, hintát, és ajándékokat vittek a gyerekeknek. A hintát különösen nagy örömmel vették birtokba a gyerekek. Az építkezéssel kapcsolatos problémák is lassan megoldódnak, úgy hogy a rendőrséghez fordultunk, akik intézkedtek. Julcsi és Zsolti is szomorúan búcsúzott a gyerekektől, akik megígértették velük, hogy visszatérnek, amint tudnak.
2011. május
Az árvaház melletti építkezés során sajnos gondok merültek fel a vállalkozóval, amit Zsolték igyekeznek kezelni annak érdekében, hogy felépülhessen az új lakóépület a lányoknak. A nehézségek ellenére önkénteseink eljutottak a tengerpartra is, hogy néhány napot ott pihenjenek. Julcsi sajnos maláriát kapott, és bekerült egy mombasai kórházba, ahol meggyógyították, és már ismét a gyerekek között van, akikről híreket is küldtek. A gyerekek jól vannak, nőnek, pl. a kis Jenny februárban még magatehetetlenül feküdt egész nap a kövön, de miután Julcsi és Zsolti elkezdett vele foglalkozni és tornáztatta, néhány héten belül óriásit fejlődött. Ma már jár és interakciókat kezdeményez a többiekkel. Folyamatosan változik, formálódik a gyerekek személyisége is, és egyre “nő bennük az értelem”. Julcsiék úgy fogalmaznak, hogy Afrika beette magát a bőrük alá, és 1 hónap múlva nagyon nehéz lesz elszakadniuk a gyerekseregtől.
2011. április
Borbély Enikő önkéntesünk sikeres pályázatának köszönhetően egy holland alapítvány segítségével új lány háló- és játékszoba épül az árvaházban. A terveket a kétemeletes új épületről Hirling Zsolt készítette, aki jelenleg is Burában önkénteskedik. Zsolt úgy tervezte, hogy a hálóból továbbra is meg lehessen nézni a naplementét. A munkálatok során le kellett bontani az egyik régi raktárépületet, amiben részt vett az árvaház apraja-nagyja, természetesen Julcsi és Zsolt felügyelete mellett. Képek a Facebook oldalunkon találhatók. Az új épület felhúzása Húsvétkor kezdődött meg. Zsolti önkéntesünk szafarit szervezett a gyerekeknek április végén. Először Voiban érdeklődött pár ismerősénél arról, kit érdemes megkeresni. Ők Mr.Okeno-t ajánlották. Zsolti azonnal el is ment hozzá, és feldobta neki a labdát: kaphatnak-e kedvezményes áron túravezetést. Elmesélte, hogy környékbeli árva gyerekekről van szó. Mr. Okeno erre rávágta, hogy a kedvezményes ár 0 shilling, és el is megy velük. Sister Willy elintézte, hogy a kiránduláshoz használhassák a Bura Girls School buszát. Az indulási időpontot iskolai szünetre tették, hogy a bentlakásos iskolában tanulók is láthassák a Tsavo East-et. A kb. 27 fős csapat korán reggel indult el. Bár 2008-ban Orsi és Ági már elvitte a csapatot ebbe a szafari parkba, azóta új gyerekek is jöttek, és akkor sajnos az eső is esett éppen. Most viszont rengeteg állatot láthattak a kicsik, csak az oroszlánok és a hiénák nem bújtak elő. A biztonságos helyeken többször ki is szálltak a buszból, megnézték a krokodilokat is. Megebédeltek egy lodge-ban, ahol igazi turistákra szabott áron olthatták szomjukat, a bolti 25 shilling helyett 150 shillingért árulták az üdítőt. A parkból kifelé vezető úton még láttak párducot és struccokat is, Mr. Okeno pedig folyamatosan mesélt, és szórakoztatta a csapatot. Hazafelé természetesen mindenki énekelt egészen Buráig.
2011. február
Hirling Zsolt, (aki 5. helyezést ért el evezésben a 2004-es Olimpián) és Telegdy Julcsi önkénteseink szerencsésen megérkeztek Burába, noha pár napot Nairobiban kellett várniuk a csomagjaikra, az észak-afrikai konfliktusok miatt ugyanis más járattal vitték őket. Sister Willy sajnos maláriás, de szokás szerint a látszatát sem mutatja, hogy baja lenne. Kozalek Petra önkéntesünk 4 hónap után hazaérkezett, és sok új információt és képet hozott a gyerekekről, melyeket a támogatóknak is továbbítottunk.
2011. január
Petra lelkesen gyurmázik a gyerekekkel, akik bármilyen állatra ráismernek. Mutukunak minden állat vagy tehén, vagy csirke, függetlenül hány lába van. Ha csinált neki egy semmit, az is tehén volt. Persze született még csésze, hangya, házikó, labda.
Az aprók mindent skandálnak. Mikor Petrát hívják játszani, skandálnak: "Petra, Petita, Petila, Petja". Aztán szólnak nekik, kész a tízórai, mire 10 apró: "Cha-ku-la, cha-ku-la, cha-ku-la". (vagyis en-ni, en-ni). Aztán dalolnak egyet, eszterláncot, boci-bocit, imadalt. Ebédelnek egyet, megint a "cha-ku-la", aztán jön a "ku-la-la, ku-la-la, ku-la-la" (a-lud-ni); aztán csönd van, aztán elskandálják, hogy menjünk, hogy játszunk, hogy ez a szín piros, hogy menjünk imádkozni, ha autó érkezik, akkor azt, hogy kocsi, aztán hogy viszlát, majd, hogy megérkezett valaki, néha csak úgy egymás nevét, néha azt hogy tehén, vagy hangya. Egy elkezdi, követi a másik.
Minden este együtt imádkoznak, s együtt zúgják, hogy: "Üdvözlégy, Mária, istennek szent anyja...". Persze vannak személyes, egyenkénti imák is, amit bemondanak a nagy közösségbe, és néha már az önkéntesekért. "Atyám, köszönöm, hogy jó iskolába járhatok" mondja el valaki minden este. "Atyám, köszönöm, hogy van étel az asztalomon". "Atyám, kérlek gyógyítsd meg Petronilát" (Tipikus egyébként Peter Kasiwától, hogy ennyire figyelmes, hogy ahogy megtudta, hogy Petronila lázas, rögtön beleszőtte az imába). "Atyám, segíts Peter Ngilanak, hogy sikerrel teljesítse az első osztályt" (Japhet mondta ezt, bár Peter Ngila maximális pontszámot kapott előző évben. Talán pont ezért) "Atyám, köszönöm, hogy idevezérelted Petrát, s küldj még nekünk több segítőt".
2010. november
November 24-én dr. Kutnyánszky Valéria, bükkösdi háziorvos utazott Burába, aki antibiotikumot, gyógyszereket vitt a gyerekeknek. A doktornő segítségével a gyerekek homeopátiás kezelést kaptak, féregtelenítést, AIDS teszt csinálhatnak és teljes körű kivizsgálásban lehetett részük.
2010. október
Kozalek Petra önkéntesünk október 13-án szerencsésen megérkezett Burába. Petra tervei szerint 6 hónapot fog segíteni az árvaházban. A gyerekek nagy örömmel fogadták az új "mzungut" (fehér ember), elindult a mostanra már tökélyre fejlesztett bemutatkozó előadás, ami során mindenki megcsillogtatja tánc vagy ének tudását. Petra még a beilleszkedésnél tart, igyekszik alkalmazkodni a helyi szokásokhoz, és nem "okos európaiként" viselkedni. Azt írja, hogy az új élmények nagy hatással vannak rá, naponta többször meghatódik. Bizonyára nincs könnyű dolga, ehhez kívánunk neki kitartást és erőt.
2010. szeptember
Sajnos szomorú hírt kaptunk Kenyából: szeptember 29-én este meghalt az egyik pici árva, a hathónapos Regina. Hányt, hasmenése volt, de a halál pontos okát nem tudják, valószínűleg malária okozta. A kicsire eredetileg az erdőben találtak rá, ahol állítólag három napig feküdt. Az árvaházban az utóbbi hónapokban erőre kapott, mosolygós, élénk babává vált. Nagy szomorúsággal hallottuk a hírt.
2010. augusztus
Augusztus elején Gaál Enikő is szerencsésen megérkezett Burába, így Mirjana át tudta adni neki a tapasztalatait, és néhány hetet együtt voltak Burában a gyerekekkel. Enikő 3 hónapot fog önkéntesként dolgozni az árvaházban. A Külügyminisztérium képviselőivel találkozik hamarosan, akik megnézik a korábban általuk szponzorált víztartályt.
Radó Livi önkéntesünk Szudánba tartva meglátogatta Nairobiban a burai árvaházat is fenntartó nővéreket és velük tartott napi munkájuk során.
2010. július
Mirjana szerencsésen megérkezett Kenyába, és már az első napot azzal kezdte, hogy Enikővel együtt elvitték a tengerpartra a gyerekeket. A gyerekek 4 éve jártak utoljára az Indiai-óceánnál, amely kb. 200 km-re van az árvaháztól. Az út a magyar támogatóknak köszönhető, 10 Euró/fő/nap.
2010. június
Borbély Emese, az alapítvány elnöke, többször is beszélt Sister Willy-vel, az árvaház vezetőjével, és kinti önkéntesünkkel Enikővel. Mindenki jól van odakinn és az iskolában is jól teljesítenek a gyerekeink.
Enikő örömmel emlékszik vissza megérkezésére, amikor is öt órányi zötyögés után a rozoga kisbusz az árvaház ajtaja előtt letette, és még mielőtt kiszállhatott volna, 20-25 gyerek már felváltva kiáltotta: "visitor, visitor!!" – és rohantak a busz ajtajához. Burai barátaink kimondhatatlan szeretetet és ragaszkodást mutatnak a magyar önkéntesek iránt, úgy viselkednek, mintha mindig is a kis életük része lennénk.
Az egyik két éves, gyönyörű, kerek arcú kisfiú – Mwakio különösen összebarátkozott Enikővel. Azt mondogatták a nővérek, hogy végre rátalált "édesanyjára". A kis Mwakionak van édesapja és 6 idősebb testvére is. Édesanyja a szülés után közvetlenül elhunyt és az édesapja annyira szegény, hogy nem tudta magára vállalni a kisfiú csecsemőkori nevelését. Édesapja havi rendszerességgel látogatja - három órát gyalogol, hogy az árvaházhoz érjen - és megígérte, hogy kisiskolás korában hazaviszi.
2010. május
2010. május 30-án indult önkéntesünk Kenyába. Feladata lesz a gyermekek egészségügyi állapotának felmérése és javítása, a bentlakásos iskolába járó gyermekek tanulmányainak nyomon követése, a jelképes örökbefogadó programunkhoz kapcsolódó teendők ellátása, az árvaház legfontosabb problémáinak megoldása, az alapítvány által gyűjtött adományok leghatékonyabb felhasználása.
2010. február
Bea önkéntesünk gyümölcsöt, húst és halat vásárolt a gyerekeknek, rendet rakott a ruhásszekrényekben, ami nem kis feladat, már csak ha a gyermekszámot vesszük figyelembe. Naponta több tíz ruhadarab cserélődik, amit a nanik folyamatosan mosnak, teregetnek, száradnak a szélben, majd újra pakolni kell... A kicsiknek készített turmixot, akiknek még a fülük is olyan lett, a nagyokkal pedig elment „majomnézőbe”. A majomriogatás mindig fontos földművelői feladat. Bea megtanulta felismerni mikroszkóp alatt a malária parazitát és tanította is a gyerekeknek. A délutánokat pedig arra használták, hogy rajzokat készítsenek a magyarországi támogatóknak. Nézd meg milyen ügyesek!
2009. november
Borbély Emese elnök telefonon beszélt Sister Wilhelminával, a burai árvaház vezetőjével. Szerencsére minden rendben van a gyerekekkel, mindenki egészséges és jól van, készülődnek - a számunkra oly hihetetlen - meleg Karácsonyra. A jó hír az, hogy további két gyermek: Zainabu és Francis is bentlakásos iskolába kerül januártól, ugyanis sikerült számukra nagyobb összegű támogatást szereznünk.
2009. augusztus
Michael hatéves kisfiú, Priscilla testvére. Amikor kiderült róla, hogy HIV-pozitív, egy AIDS-es árvaházba kellett költözzön, majd onnan egy nevelőanyához került. Őt indult Kati meglátogatni Sister Annastacia vezetésével, Priscillával és nyolc másik gyerekkel. Két óra gyaloglás után a sivatagon át kis küldöttségünk megérkezett a 16. számú Self Help állomásra, ahol Michael élt öt sors-testvérkéjével. Nagy örömmel fogadtak és vendégül láttak minket ugalira, egy pohár keservesen megszerzett vízre, majd a háziak és a vendéggyerekek játszani kezdtek. A két testvér, akiknek senki másuk nincs a világon, egy év után újra együtt lehetett pár órára. S bár Kati szeretne megnyugtatni mindenkit, hogy Michael jól van, és megkapja a szükséges kezelést, a hazaúton mégis végig az járt a fejében, micsoda paradicsom a mi kis árvaházunk.
2009. július
Július 28-án prominens látogató érkezett Burába a kenyai gyermek-, szociális és esélyegyenlőségi miniszter asszony személyében. A gyerekek tánccal, énekkel, a nővérek köszöntőbeszéddel készültek a fogadására. Napok óta takarítottak, díszítették a házat. A raktár mélyéről előkerültek az ünneplőruhák, abban várták Mama Esthert. De úgy tűnt, hiába. 9 óra már rég elmúlt, lassan dél felé járt az idő. A gyerekek egyre elcsigázottabbak voltak, a bébiken természetesen többször is pelenkát kellett cserélni. Végül délután négyre megérkezett a miniszter asszony és kísérete, de csak a műsor felének meghallgatása fért bele feszes programjába. Ünnepélyesen felavatta az óvodát, ültetett egy fát, körbejárt, majd távozott. Látogatásának anyagi haszna nemigen volt, de mint később Kati megtudta, jogában áll - és jó párszor élt is vele, - hogy bezárasson nem megfelelőnek talált szociális intézményeket. Mama Esther a Burában látottakkal fölöttébb meg volt elégedve.
2009. június
Június 28-án újabb magyar önkéntes, Alkér Katalin indult útnak Kenyába, a burai árvaházba, hogy 2 hónapot segítsen a gyerekekkel kapcsolatos munkában. Kati feladata lesz többek között az Alapítvány által létrehozott óvoda gazdasági ügyeinek átnézése, a tandíj felülvizsgálata, valamint a régi ovis szoba felújítására árajánlat kérése.
2009. május
Májusban Timi 6 darab babaágyat vett az alapítványi pénzből, mert a régiek már nagyon rozogák voltak. Mindenki nagyon örült az új fekhelyének, de leginkább a nővérek voltak hálásak a magyar adományért.
2009. március
Kramcsák Tímea és Tokay Réka önkéntesek március elején szerencsésen megérkeztek Burába, ahol több hónapot fognak segíteni az árvaházban. A gyerekek mindig nagyon örülnek a magyar segítőknek, és boldogan emlékeznek vissza a korábban kint élőkre is. A bentlakásos gyerekeket idén egy közelebbi iskolába írattuk be, így ők hétvégeken néha haza tudnak látogatni a nővérekhez és a barátaikhoz. Szerencsére nagyon szeretnek az új iskolába járni és különösen jól tanulnak. A helyi iskolában tanulóknak a lányok segítenek.
2008. december
Csordás Ági decemberben hazaérkezett Kenyából, Radó Orsi önkéntesünk még mindig Burában dolgozik, sőt december 15-én Schaffler Ági csatlakozott hozzá. A lányok január közepéig maradnak kint. Áldozatos munkájuknak köszönhetően sok új eredmény született. Karácsonykor sikerült egy műfenyőfát állítani a gyerekeknek. Az általános iskolások iskolatáskákat és cipőket, papucsokat kaptak, a bentlakásos tanulók tisztálkodószereket és a kisebbek játékokat. A templomi Karácsonyi ünnepségen felléptek a gyerekeink, a felkészülésben Orsi is segítettek. Orsi sokat játszik a gyerekekkel, tanítgatja őket, hogy hogyan érezzék jól magukat a játékszobában, segít a ház takarításában, sokat énekel és sétál a gyerekekkel. Jó hír, hogy a gyerekek egyre kevesebbet sírnak. A lányoknak napközben a 17 éves Sylvia, aki szintén az árvaház lakója, segít a gyereknevelésben. A gyerekek szórakozását, pihenését és angol nyelvtanulását is segíti, hogy sikerült megjavíttatni a videólejátszót. Már csak több videókazetta kellene.
2008. november
Ági és Orsi Voiba is beautóztak és bevásároltak többféle élelmiszert a piacon, vettek krumplit, hagymát, lencsét, ami a következő hetekben elegendő lesz a gyerekek ellátására. Az önkéntesek biztosítják azt is, hogy heti egy alkalommal biztosan kerüljön hús az asztalra. Megérkeztek az árvaházba az emeletes ágyak. Az eddig összegyűjtött pénzből 8 db ágyat tudtunk venni, és így végre mindenkinek saját fekhelye lett. Orsiék átrendezték a szobákat is, ami azért is jó, mert így a kisebb és nagyobb gyerekek sokkal jobban elférnek, és nem zavarják egymást.
2008. október
Radó Orsi és Csordás Ági október 18-án megérkezett Kenyába, a burai árvaházba önkéntes munkát végezni. A kezdeti nehézségek után hamar megszokták a körülményeket és belerázódtak a munkába. Sok-sok megvalósítandó tervünk van, az alapítvány által küldött pénzt eddig a következőkre fordították:
- mivel nagyon egyoldalú a gyerekek étkezése, igyekeztek sokféle élelmiszert venni: több zsák rizst, tésztát és ami nagyon fontos: néhány kiló húst
- minden gyereket elvitték egy általános orvosi vizsgálatra, kiváltották a felírt gyógyszereket illetve minden gyereknek megcsinálták az AIDS tesztet
- amelyik gyereknek szüksége volt rá, elvitték fogorvoshoz is
- rendezték az árvaház tartozásait, pl. az orvosi rendelő felé
- alkalmaztak egy dadust napi hat órában, aki a bölcsődés korúakra vigyáz havi 2000 kenyai schillingért, ami kevesebb mint havi 6000 Ft. Ez azért nagyon fontos, mert a csecsemők, a főzés, mosás és takarítás lefoglalja az árvaházban dolgozó két másik segítő nő figyelmét és ezért - amíg a többiek óvodában, bölcsödében vannak - ezzel a korosztállyal nem foglalkozott igazán senki.
2008. február
A kenyai zavargások és utána
Kedves Taita segítők, támogatók, barátok!
Már régóta szeretnék nektek egy rövid beszámoló levelet írni a kenyai helyzettel kapcsolatban, de valahogy ez sajnos mindig elmaradt. Itt az ideje, hogy pótoljam.
Bizonyára valamennyire Ti is figyelemmel kísértétek a kenyai politikai/etnikai zavargásokat, amelyek a december 27-i elnökválasztás után kezdődtek el. Azóta a helyzet kicsit lenyugodott, a magyar hírek már nem nagyon foglalkoznak az afrikai országgal, a külföldi lapokban még egy-egy cikk megjelenik a zavargások hatásairól.
Először azonban beszámolok arról, hogy a mi kis gyerekeink hogyan vészelték át az egészet. Minden rendben volt, szerencsére a burai árvaház kiesik, odáig nem jutottak el a harcok. Mivel Karácsony után kezdődtek a zavargások, a gyerekek - szerencsére - mind otthon voltak, hárman, akik egy távolabbi bentlakásos iskolában tanulnak, nem is mentek vissza a szünidő leteltével az iskolába. Majd elindultak, de ismét visszahívták őket, biztos ami biztos. Múlt hétfőn azonban elkezdődött az oktatás a legtöbb iskolában, most már a mi gyerekeinket is nyugodt szívvel engedték útjukra.
Az általunk beindított óvoda is szünetelt egy kicsit, annak ellenére, hogy oda csak az árvaházból járnak gyerekek ill. néhányan a faluból. Mégis, szerette mindenki otthon tudni a gyerekét. Az óvoda azonban egy héttel az iskolák beindulása előtt megnyitotta kapuit, így már ott is visszatért az élet a régi kerékvágásba.
Angeline, egy kinti jó barátnőm, akivel többször sms-eztem, hogy mi a helyzet, számolt be arról, hogy bár Burában semmi nem történt, a legközelebbi nagyobb faluban voltak olyan összecsapások, amelyek halálos áldozatokat is szedtek. Mindez mindössze kb. 15 km-re Burától. Emellett azt panaszolta, hogy ennek hatására nagyon felmentek Kenyában az árak, főleg az élelmiszeré.
Kikambala környékén (ahol a másik árvaház található) szerencsére nem él több etnikai csoport, csak egy törzs, így oda nemigen terjedtek ki az összecsapások, ott is mindenki jól van - szerencsére.
Ezeknek a zavargásoknak, azonban sajnos hosszú távú hatása lesz Kenyára nézve. Az eddig politikailag stabilnak hitt ország most - annak ellenére, hogy gyorsan sikerült rendezni a helyzetet valamennyire - ez a jóhíre elveszett, a befektetők világában valószínűleg kategóriákat visszaestek, az emberek viszont továbbra is éheznek és jobb életre vágynak - hiszen csak ezt fejezték ki felkelésükkel. Reméljük azonban lassan javul majd a helyzet.
Mi örüljünk annak, hogy nem lett súlyos polgárháború az egészből és álljunk mellettük.
Röviden ennyiről szerettem volna beszámolni Nektek.
2008. február 25.
Üdvözlettel:
Borbély Emese
Taita találkozók időpontjai
Rendszeresen tartunk találkozókat Budapesten vagy vidéken.
2011. december 13. kedd, 18 óra, Budapest
2011. május 04. szerda, 18 óra, Budapest
2011. január 13. csütörtök, 18 óra, Budapest
2010. november 22. hétfő, 18 óra, Budapest
2010. július 7. szerda, 18 óra, Budapest
2010. május 28. péntek, 17 óra Pécs
2010. január 18. hétfő, 16 óra Budapest
2009. augusztus 29. szombat, 16 óra, Pécs
2009. július 16. csütörtök, 16 óra, Budapest
2009. június 13. szombat, 11 óra, Budapest
2009. április 4. csütörtök, 16 óra, Pécs
A helyszíni részletekért írj a címünkre!
Önkénteseink több pályázatot készítettek, ezek témáját és eredményeit foglaljuk össze röviden.
Fejlesztés - www.kulugyminisztérium.hu
Külügyminisztériumi támogatás megszerzésére nyújtottunk be pályázatot két fontos tervünk megvalósításához. Szeretnénk az árvaház vizesblokkjait gyermekbaráttá tenni új szaniter helyiségek kialakításával , valamint napkollektor beszerelésével az energiaköltségeket kívánjuk csökkenteni . A támogatást sikerült elnyernünk.
Cikkíró pályázat - www.szochalo.hu
Bajsz Brigitta és Tossenberger Adél önkénteseink 2011 augusztusában egy-egy cikkel indultak az "Önkéntesség testközelben" c. pályázaton, amelyben bemutatták alapítványunk programjait, céljait és sikereit. Adél cikke a legjobb 10 közé került, így megjelenik az online kiadványban.
Matricapályázat - www.szochalo.hu
Balázs László önkéntesünk újabb remekművel indult 2011. augusztusban a „Miért jó önkéntesnek lenni?” c. pályázaton. A győztes 50 ezer Ft-os díjazásban részesül.
Főállású angyal - www.vodafone.hu
A Vodafone Magyarország Alapítványhoz pályáztunk 2011. júniusban. A projektünk célja a globális gondolkodás terjesztése, szemléletformálás, szolidaritás növelése, közösségfejlesztés. Szeretnénk, hogy felelős állampolgári viselkedésünk részévé váljon, hogy segítsünk a rászorulókon itthon vagy akár egy másik kontinensen is. 498 pályázat induló közül, Csordás Ágnes pályázatával, 373 szavazattal a 28. helyezést értük el.
Laptop - www.voroskeresztbp.hu
A pályázattal, amit Kramcsák Tímea készített el 2011. júniusban, informatikai eszközökhöz lehet jutni a Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetén keresztül. Sajnos nem nyertünk.
Internetes adományozás - www.niok.hu
Szegedi Andrea 2011. áprilisi pályázatának köszönhetően bekerülhetünk a www.adhat.hu oldalon az online bankkártyás adományozási rendszerbe. Az együttműködést az OTP bank támogatja.
Taita kiadvány - www.nca.hu
Alapítványunk eddig nem rendelkezett a tevékenységünket bemutató összefoglaló kiadvánnyal. Önkénteseink írásai és fotói alapján egy színes, 40 oldalas kiadványhoz igényeltünk támogatást 2010. májusban. A kiadvány szövegét önkénteseink állítják össze. Összesen 1000 darabot készítünk el, amiket pedagógusokhoz, fő támogatóinkhoz juttatunk el, illetve 2011-ben felhasználunk az SZJA 1%-os kampányunkban. Radó Lívia és Szegedi Andrea önkéntesink által elkészített pályázattal 300 ezer Ft-ot nyertünk.
Működés - www.nca.hu
Alapítványunk az adományok csaknem teljes mértékét a kenyai árvákra fordítja. A növekvő feladatok miatt az alapítvány működésének támogatásához írt pályázatot Radó Lívia 2010. márciusban. Az NCA 100 ezer forinttal támogat minket.
Fotópályázat - www.kozod.hu
A DIA 2010-es "Önkéntesként minden kicsit más..." című fotópályázaton Radó Orsi önkéntesünk vödrös fotója ismét tarolt, és a négytagú szakmai zsűri döntése alapján II. helyezést ért el! A felhívásra nagyszámú, összesen 149 pályamunka érkezett, amelyek az alábbi link alatt tekinthetők meg. A képet, valamint a további 20 legjobb képet a KöZöD! őszi évnyitó eseményén mutatják be.
Fotópályázat - www.fotopalyazat2010.hu
Radó Orsolya önkéntesünk fotója, a vödrös kép Ágiról és Sheiláról, bekerült a legjobb 100-ba, amit a Hír TV és a Magyar Nemzet közös fotókiállításán, a Családi napon is bemutattak a Millenárison, a mely 2010. augusztus 28-án volt.
Plakátpályázat - www.wecanendpoverty.eu
Balázs László önkéntesünk, aki a grafikai munkákban segít nekünk, 2010. júliusban benevezett egy ENSZ plakátversenyre (We Can End Poverty - 2015 MDGs). Két plakátot készített az ENSZ 192-ek által aláírt célkitűzések figyelemfelhívására. Bár az 5000 Eurós fődíj nem az övé lett, szép eredményt ért el, Europa Africa című műve 172, Alone című plakátja 147 voksok kapott. A 34 országból beérkező 2034 pályaműről a közönségszavazás és szakmai zsűri döntött. A szavazatokat ezúton is köszönjük.
Fotópályázat - www.fotopalyazat.artwork.hu
Két önkéntesünk is részt vett kenyai képeivel a Színes Nagy Világ fotópályázaton. Ezúton köszönjük a közönség szavazatokat. Rékának gratulálunk, hogy bejutott a legjobb 20 közé és így a kiállításra került a fotója! Az ünnepélyes díjátadó a Budapesti Corvinus Egyetem épületében 2010. június 4-én volt, a kiállítás június 18-ig megtekinthető.
Tokay Réka fotója
Kramcsák Tímea fotója
Óvoda projekt - www.sozialmarie.org
Az Unruhe Alapítvány 2005 óta jutalmazza az innovatív szociális elképzeléseket a SozialMarie díjjal. Olyan, már futó projekteket támogatnak, amelyek valamely társadalmi problémára hatékony, ötletes megoldást kínálnak. Az első díj 15 ezer, a második 10 ezer, a harmadik 5 ezer euró pénzjutalommal jár, valamint 12 kiválasztott projektet egyenként ezer euróval jutalmaznak.
2010-ben 206 projekttel pályáztak osztrák, szlovák, cseh és magyar szervezetek, köztük a Taita Alapítvány is. A pályázatot önkéntesein készítették: Alkér Kati, Borbély Emese, Radó Lívia, Radó Orsi, és segített még Gradwohl Ágnes, Kramcsák Tímea, Böröcz Bea is.
Alapítványunk a 2007 májusában, az árvaház mellett létrehozott „Little Angels” Óvodát mutatta be, amelynek működését szinte teljes egészében magyar adományokból finanszírozzuk.
Az óvodába kezdetben 10 gyerek járt, ma már 53 kicsinek nyújt szakszerű nevelést és ellátást az intézmény.
A régi vályogépület mellé 2008-ban egy szép új épült német alapítványi segítséggel, így a két csoportot külön helyiségekben helyezhettük el. 2008 végén új asztalokat és székeket vásároltunk, amelyeket a burai speciális iskolától rendeltünk meg, ahol hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő fiatalok tanulnak és dolgoznak.
Az óvoda nagyon fontos szerepet tölt be a gyermekek megfelelő iskolai felkészítésében. Emellett – mivel a gyerekek kétszeri étkezésben részesülnek az óvodai ellátás részeként – a falubelieknek is sokkal jobb minőségű és változatosabb étrendet tudunk biztosítani, mint a többi óvodában.
A zöldségek és gyümölcsök legnagyobb részét az árvaház mellett működő mini farm biztosítja, ezért szeretnénk oda a közeljövőben egy csepegtető öntözőrendszert kiépíttetni.
A pályázatról és a beküldött projektekről a www.sozialmarie.org honlapon olvashatnak.
Kapcsolódó cikk magyarul, Tovább...
A Bécsi díjátadón Radó Lívia önkéntesünk vesz részt.
MAP tagsági díj - www.nca.hu
2010 elején adtuk be pályázatunkat a Magyar Afrika Platform tagsági díjára, amely szervezetnek a Taita alapító tagja volt, és ma is aktív részt vevője tevékenységének. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy Magyarországon, a magyar politikában is fontosabb szerepet kapjon az afrikai kontinens, ennek egyik eszköze az alapítvány Platformbeli tagsága. Ugyanakkor a támogatóinktól kapott bevételét szívesebben fordítjuk az árvaházra és annak lakóira. Az itthon pályázható összegek egyébként is főként a magyarországi tevékenységet támogatják, így a tagdíjra most elnyert 50,000 Ft is.
Öntözőrendszer - www.lyonessfoundation.org
2009. novemberében a Lyoness Gyermek és Család Alapítvány központjába küldtük el német nyelven az árvaház öntözőrendszerével kapcsolatosan pályázatunkat, amellyel 3500 eurót szeretnénk a projekt megvalósítására nyerni. A pályázatot Radó Lívia, Radó Orsolya és Virágh Zoltán önkénteseink készítették.
Önkéntességért díj - www.onkentes.hu
A 2009-es ÖNKÉNTESEK NAPJA alkalmából az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) 2009. június 4-én meghirdette az Önkéntességért Díj megalapítását. Az ÖKA egyik alapvető célkitűzése az önkéntességgel kapcsolatos pozitív társadalmi attitűd elősegítése és az önkéntesség széles társadalmi ismertségének növelése. Ennek érdekében hozták létre az Önkéntességért Díjat is, mely 2009-től az alábbi három kategóriában kerül kiosztásra évente egyszer.
I. Az év önkéntese (magánszemélyeknek) - Radó Orsolya önkéntesünk pályázott
II. Az év önkéntes programja (civil/állami szervezeteknek) - Taita Alapítvány pályázott
III. Az év vállalati önkéntes programja (cégeknek)
2009. szeptemberben küldtük be a pályázatokat. A nyerteseket egy 4 főből álló zsűri választja ki, amelynek tagjai között egy fő a civil szervezeteket, egy a vállalati szférát, egy az állami szférát képviseli, valamint egy fő önkéntes. A díjakat a 2009. december 3-i Önkéntességért Díjkiosztón adják át ünnepélyes keretek között, mely idén első alkalommal kerül megrendezésre. Az esemény fővédnöke Sebestyén Márta, aki 2007 óta az Önkéntesség Európai Nagykövete cím birtokosa is. Összesen 100 egyéni és 30 önkéntes program pályázat érkezett, a zsűri nem a Taitát választotta, de nagyon örülünk a többiek elismerésének.
A pályázatot Radó Lívia, Radó Orsolya és Borbély Emese írták meg.
Fotópályázat - www.globalance.hu
A Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet), az Anthropolis Egyesület és a GloBalance.hu nyílt fotó- és videópályázatot hirdetett „SZEGÉNYSÉG: ESÉLY A KILÁBALÁSRA” címmel, amelyre 2009. szept. 1-ig adtuk le Radó Orsolya 6 db fotóját „Gyermekszegénység” témában. A képek a burai árvaházban készültek. A fotó- és videópályázat általános célja, hogy a művek publikálásával a társadalom széles rétegei számára érzékletesen jelenítse meg a világméretű szegénység problematikáját, valamint a leküzdését kezelni igyekvő helyi szintű, regionális vagy globális kezdeményezéseket. A beérkezett képek és rövidfilmek széleskörű hazai és európai szintű publikációra kerülnek. A fődíj 150 000 Ft, a 2. helyezett 80.000 Ft, 3. helyezett 50.000 Ft .Radó Orsolya fotója 2. helyezést ért el. A díjazott képeket 2009. november 25. és december 18. között "One Aim, One World - Our Fight Against Poverty" címmel Brüsszelben (La Galleria, EuropeAid Cooperation Office, Rue de la Loi 41.) állítja ki a MEDIP (Media Engagement for Development Issues and Promotion) elnevezésű nemzetközi projekt konzorciumvezetője (SOS Málta) - a többi partnertől (Észtország, Ciprus, Románia, Szlovénia, Málta) érkezett képpel együtt. A kiállítás ezekben az országokban is útjára indul majd. 2009. december folyamán egy hazai fotókiállítás keretében publikálják Budapesten a kiválasztott fotókat.
Globalance cikkíró verseny - www.globalance.hu
A DemNet Alapítvány cikkíró versenyt hirdetett júliusban egyetemisták részére. Az első helyezett: 30.000. Forint értékű könyvutalványt, publikációs lehetőség kaphat. Olyan írásokat vártak, amelyek a szegényebb országok problémáival, illetve az azok megoldására irányuló kísérletekkel foglalkoznak. Önkénteseink a Taita Alapítvány kenyai és magyarországi ténykedéséről írtak, "Egy csepp remény a kenyai árva gyermekeknek" címmel.
Galácz Máté cikke itt olvasható.
Máté írása a 2009. szeptemberi Volumen számában megjelent, és „Magyarok Kenyában” címmel olvasható http://www.globalance.hu/volumen
Ubuntu Award - www.ubuntuaward.eu
A burai árvaház fotós-szöveges bemutatásával pályáztunk 2009. júniusban az Ubuntu díjra. , és Radó Orsolya önkéntesünk személyes tapasztalatait is le kellett írnunk. Legnagyobb örömünkre sikerült bejutnunk a díjazottak közé, a díjátadáson Csordás Ágnes önkéntesünk vesz részt 2009. szeptember végén Dél-Afrikában, Johannesburgban. A programot az EU-s Youth in Action szponzorálja, a díjátadó konferenciát a VOSESA szervezi. A pályázaton olyan afrikai szervezetek vehettek részt, akik európai önkénteseket fogadnak, vagy fordítva. 14 pályamunka közül kerültünk az első négy közé. Alapítványunk az Environmental sustainibility díjat kapta, amellyel elismerték, hogy a burai közösségben maradandó értékek teremtünk. Egy digitális fényképezőgépet is kaptunk az oklevél mellé. Az AVSO (Belgium), VOSESA (Dél-Afrika) és a partner szervezetek 2011-ig folytatják a munkát, amelynek eredménye lehet, hogy a dél-afrikai térségben is jobban elterjed az önkéntesség, és tovább erősödik ez európai-afrikai együttműködés, valamint újabb díjgála is lesz. 2009.10.27-én az Ubuntu díj kapcsán Ági a Duna tv Család-barát Magazin vendége volt. A műsor megtekinthető "Magyar önkéntesek Afrikában" címmel itt:
http://www.dunatv.hu/musor/videotar?pid=615433
A pályázatot Radó Lívia, Radó Orsolya és Borbély Emese készítették el.
Social Impact Award - www.socialimpactaward.at
A pályázatot 2009. júniusban egy bécsi egyetemen írták ki, 3000 euró értékben. Radó Lívia, Radó Orsolya, Borbély Emese és Virágh Zoltán önkénteseink egy öntözőrendszer kiépítésére írtak pályázatot. Már a Taita hegyekben is kevés a csapadék a növényeknek, ezért az élelmezés drága és egyoldalú az árvaházban. A projekt célja, hogy az árvaház lakói számára jó minőségű és megfelelő mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt termeljünk elsősorban saját felhasználásra, másodsorban eladásra. A pályázatunk sajnos nem nyert, de reméljük, hogy találunk rá más forrást.
Főállású angyal - www.tobbetersz.hu
A Vodafone Magyarország Alapítvány "Többet érsz" programjára 2009. májusban jelentkeztünk. A projektünk célja, hogy magyar iskolákban, civil rendezvényeken a rasszizmus ellen, az esélyegyenlőség mellett érveljünk, és segítsük a nemzetközi önkéntesség fejlődését. A közel 240 induló közül Csordás Ágnes sajnos nem jutott be a legjobb 30 közé.
M1
Borbély Emese a Ma Reggel Hétvége c. műsor vendége volt 2012. március 11-én.
Civil Rádió
Borbély Emese, elnök meghívást kapott a Zsákutca c. műsorba 2012. március 6- -án.
Klubrádió
Antal Alexa (WWF) a Hozzáadott Érték című műsorban mesélt az árvaházról és a burai tapasztalatokról 2012. február 17-én.
wwf.hu hírek
A civil együttműködés egyedülálló példájának számít a WWF és a Taita Alapítvány közös projektje. A kenyai környezeti nevelésről készült cikket itt olvashatja.
MR6-Miskolc
Kozalek Petra önkéntesünkkel 2011. december 11-én készült riport, amely a Vasárnap délelőttig című rádiós magazinműsorban hallható.
MR6-Miskolc
Kozalek Petra önkéntesünkkel 2011. december 11-én készült riport, amely a Vasárnap délelőttig című rádiós magazinműsorban hallható.
A SZÍV folyóirat
Telegdy Júlia önkéntesünk 5 hónapos kenyai munkájáról itt olvasható egy interjú.
Bajai Televízió
A 2011. októberi 25-i bajai középiskolai napunkon a Bajai Televízió interjút készített önkénteseinkkel.
Online kiadvány
Októberben elkészült a Kurt Lewin Alapítvány online kiadványa az önkéntességről, Tossenberger Adél interjúja a 10 legjobb cikk egyike. Cikk megtekintése.
www.divany.hu
Grundfos újság
neoFM rádió
Kozalek Petra és Csordás Ági a Civil Negyed c. műsor vendégei voltak 2011. május 12-én. Bemutatták az alapítvány munkáját, és sokat meséltek a kenyai önkénteskedésről, valamint arról, hogy milyen terveik vannak még. A beszélgetés egy kattintással elérhető itt.
www.hirszerzo.hu
Csordás Ági önkéntesünk a hírszerző újságírójával beszélgetett nemcsak a kenyai önkéntességéről 2011.04.13-án. A cikk itt olvasható.
neoFM rádió
Mi jut eszünkbe Afrikáról? Párduc, oroszlán, gorilla, makákó? Bambusznád, majomkenyérfa, kókuszdió? Törzsi háborúk, szegénység és éhínség, betegségek? Gyönyörű tájak, szavannák, sivatagok, esőerdők, az emberiség bölcsője? A Civil Negyed vendége volt Csordás Ági önkéntesünk 2011.03.16-án.
www.relaxterasz.hu

Borbély Emese elnökkel készített interjút Bajsz Brigitta önkéntesünk, és publikálta a saját blogján. Itt olvasható.
Q 99,5 rádió
Borbély Emese elnök a Hét dolgozója címen adott interjút az alapítvány kenyai és magyarországi önkéntes munkájáról, sőt élő telefon kapcsolat segítségével burai önkénteseink Kozalek Petra, Telegdy Júlia és Hirling Zsolt is elmondják, hogy éppen milyen napjuk volt. A 2011. 02. 05-én készült riport meghallgatható itt.
www.beol.hu
Mosonyi Erzsébet eddig kétszer járt Burában önkéntesként. Olvassák el a 2011. február 5-én készült riportot, hogy ő hogy emlékszik vissza.
www.diverziti.hu
Bajsz Brigitta önkéntesünk Mosoly-szerzők c. cikkét megtalálják ezen az oldalon.
www.index.hu
A Demnet jóvoltából magyar politikusok és újságírók jártak Kenyában. Szegedi Andi önkéntesünk jóvoltából, aki 2010. szeptember-december között ismét Kenyában önkénteskedett, videó is látható az index 2011.01.04-i videótárában.
www.demnet.hu
A kenyai tanulmányút, amely a burai árvaházat is érintette, 2010. október 26. és november 2. között zajlott három parlamenti képviselő, három újságíró és két DemNet munkatárs részvételével. Az összefoglaló elérhető itt.
M1
Csordás Ágival készült rövid interjú a Nappali 2010. 09. 9-i adásában. A téma az önkéntesség magyarországi helyzete volt.
M1
Radó Orsolya önkéntesünk 2010. július 30-án az m1 Nappali című műsorában beszélt az alapítványunk működéséről és munkájáról. Megnézhető itt.
Pécs Tv
2010.05.25-én Radó Orsival a pécsi Afrika Hét 2010 rendezvényen készített interjú itt található.
Gerhardus rádió
2010. 05. 21-én a szegedi internetes rádióban készült riport az afrikai és magyarországi önkénteskedésről Csordás Ágnessel és Gaál Enikővel a „Mesél a mikrofon” c. műsorban, ami meghallgatható itt.
Magyar Narancs
2010. 04. 15-én jelent meg a virtuális szülőségről egy érdekes cikk, a riportban Borbély Emese elnök mondja el véleményét. A cikk letöltése
Klubrádió
2010. február 16-án a Kultúrtipp c. műsorban Balog József műsorvezetővel beszélgettünk az alapítványunkról és a márciusi jótékonysági koncertünkről. A rádió honlapján megtalálható a felvétel: február 16-i adás első részében szerepelünk. Tovább...
Mária rádió
2010. február 23-án a Mária rádióban, a Napindító reggeli magazinműsorban beszélgettünk Jakab Péter műsorvezetővel az alapítvány munkájáról és a márciusi jótékonysági koncertünkről.
Demokrata
Alkér Katalin önkéntesünk 2009-ben 2 hónapot önkénteskedett a burai árvaházban. Tapasztalatait egy interjú során osztotta meg az olvasókkal a Demokrata c. hetilap 2009. december 23-i számban. A cikk letöltése.
Éva magazin
2009. decemberi Éva magazinban kétoldalas interjú olvasható Csordás Ági önkéntesünkkel az önkéntes munkáról és kenyai élményeiről. A cikk letöltése.
24 óra
A Komárom-Esztergom megyei 24 óra c. napilapban írtak rólunk 2009.12.03-án a Johannesburgban átadott Európai Unió által létrehozott Ubuntu díjunkkal kapcsolatosan. A cikk letöltése.
Rádiócafé
Borbély Emese elnök és Szegedi Andrea önkéntes a Rádiócafé vendégei voltak egy órás beszélgetésre 2009. 11. 08-án. Az Africacafé c. műsort Behumi Dóri és Kembe Sorel vezette. Tovább
Duna TV
2009.10.27-én az Ubuntu díj kapcsán Csordás Ágnes önkéntes a Duna tv Család-barát Magazin vendége volt. A műsor megtekinthető "Magyar önkéntesek Afrikában" címmel a www.dunatv.hu honlapon, a műsorok menüponton belül a Család-barát Magazin 10.27-i ikonjánál.
Volumen
Galácz Máté önkéntes írása a Taita Alapítványról a 2009. szeptemberi Volumen számában megjelent, és "Magyarok Kenyában" címmel olvasható www.globalance.hu/volumen
Katolikus rádió
Radó Orsi önkéntesünk a Katolikus rádió Élet-jelek c. műsorában meséli el a burai élményeit 2009. április 28-án.
Pécs Tv
A Pécs Tv videótárában megtalálható a pécsi Taita fotókiállításon készült felvétel és riport Radó Orsi önkéntesünkkel. 2009.08.29. Tovább
24 óra
A Komárom-Esztergom megyei 24 óra c. napilapban írtak rólunk 2009.06.16-án. A cikk letöltése.
Danubius rádió
2009. március 27-én a Danubius rádióban Jáksó László készített riportot Borbély Emese elnökkel, Csordás Ágnes és Bővíz Ferenc önkéntesekkel a Jákshow Hot 20 c. műsorban. Önkénteseinkkel a Taita Alapítványról és a kenyai élményekről beszélgetett. Az adás több részben letölthető itt:
1 rész
2 rész
3 rész
4 rész
5 rész
Közelkép
2008. júliusban a Közelkép hírügynökségnél "A közösségnek gondoskodnia kell" - Kenya, egy elfogadó társadalom címmel készült interjú Borbély Emesével. Tovább
Afrika tanulmányok
Az Afrika tanulmányok számában Borbély Emese elnöknek „Alterglob válaszok a 21. században – Nyereség és etika” című írása hangsúlyozza, hogy ma már vannak a profitszerzésre olyan alternatívák, amik a Föld és az emberiség fenntartható fejlődését tartják szem előtt. 2008. II. évfolyam, 2. szám. Tovább
Iskola elindítása
A Szent Teréz Általános Iskolát az alapítvány segítségével indították el az apácák 2011-ben, hogy minőségi oktatást tudjunk nyújtani a kicsik számára az óvoda után is. Már 2 évfolyam működik, az 1. osztályba négy, a 2. osztályba öt gyerekünk jár, 2012 májusában indul a 3. osztály.
Óvoda elindítása
A kis gyermekek nagy száma miatt az árvaház vezetősége egy óvoda felállítása mellett döntött, amelyben 2007. májusától környékbeli gyermekeket is fogadnak
Az alapítvány finanszírozta az alábbi munkálatokat: egy szoba teljes felújítása, alapozás, festés, egy ablak cseréje és egy másik kialakítása a természetes fény biztosítására, villanyáram bevezetése, fekete tábla festése a falra. Emellett korábbi adományokból és az árvaház által biztosított bútorokból sikerült berendezni az óvodát.
Az óvoda élére szakképzett pedagógus került, az ő bérezését az alapítvány állja, illetve segédkeztünk az új alkalmazott szállásának kialakításában is.
2008. október óta alkalmazunk egy dadust napi hat órában, aki a bölcsödés korúakra vigyáz havi 2000 kenyai schillingért, ami kevesebb mint havi 6000 Ft. Ez azért nagyon fontos, mert a csecsemők, a főzés, mosás és takarítás lefoglalja az árvaházban dolgozó két nő figyelmét és ezért - amíg a többiek óvodában, iskolában vannak - ezzel a korosztállyal nem foglalkozott igazán senki..
A kezdetben 7 gyermeket befogadó óvodába immár 62-en járnak.
Víztartály építése
A kenyai nagykövetségen sikeresen pályáztunk 2008. januárjában annak érdekében, hogy egy miniprojekt keretében víztartály épülhessen az árvaház részére.
Általános beszerzések
2010-ben több alkalommal is vittek ki önkénteseink nagy mennyiségben babapelenkákat.
2009. májusban sikerült 6 db új gyerekágyat vásárolnunk a babaszobába.
2009. év elején sikerült új asztalokat és székeket vásárolnunk az árvaházi ebédlőbe illetve óvodába, mivel a több éve használt berendezések már gyakran sérülést okoztak a gyerekeknek, például a bádogasztal elvágta a kezüket. Összesen 30 db új széket és 8 db asztalt használhatnak a gyerekek.
2008. év végén 8 db emeletes ágyat vásárolhattunk a decemberben rendezett jótékonysági koncertünk adományaiból. Ez azért fontos, mert így minden kisgyermeknek saját fekhelye lehet, és sokkal kényelmesebben tudnak aludni.
Annak érdekében, hogy az árvaház önellátó legyen, és a gyerekek rendszeresen egyenek húst a jövőben is, 2007-ben beszereztünk néhány baromfit.
Néhány gyerek 5-7 kilométer távolságra jár iskolába, ezért annak érdekében, hogy azt ne kelljen minden nap gyalog megtenniük, vettünk az árvaháznak egy kerékpárt.
Vásároltunk továbbá energiatakarékos égőket, műanyag fóliákat a kisebb gyerekek ágyára, szúnyoghálókat (a maláriát terjesztő szúnyogok ellen), tápszereket a csecsemők részére és vitaminokat. A hosszabb ideje betegeskedő gyermekeket önkénteseink orvoshoz, illetve kórházba vitték, és ellátták őket a megfelelő gyógyszerekkel is.
Beszereztünk nagyobb mennyiségben iskolaszereket, könyveket, illetve társasjátékokat.
Ugyancsak 2007-ben a békéscsabai Tessedik Sámuel Főiskola, Pedagógiai Karának támogatásával megvásároltunk egy tehenet, melynek tejét egyrészt a gyerekek fogyaszthatják, másrészt a fölösleg eladásra is kerülhet, így profitot termel az árvaháznak.
Istálló építése
Az árvaházhoz tartozó istálló 2005-ben sajnos leégett, alapítványunk küldött pénzt újra felépíteni bambuszból.
Gyerekek beiskolázása
Az adományok egy részét a gyerekek iskoláztatására fordítjuk, a gyerekek egy részének magyar támogatója van, ők biztosítják a tandíj fedezetét a számukra.
A beiskolázott gyerekekről itt olvashat többet:
Tovább...
Az iskolákat egy kinti segítőnk, a burai St. Mary's Teachers Training College tanárnője, Mariam választotta ki a gyerekek számára - őt kértük meg, hogy járjon utána, hova érdemes beíratni a legtehetségesebb gyerekeket.
2012. február 29., II. Váci Taita nap
A tavalyi sikernek köszönhetően másodszor rendeztünk Afrika napot a Váci Piarista Gimnáziumban. , Filmvetítés, előadások, játékok segítségével közel 100 diákkal ismertettük meg munkánkat. A program végén az Afrobreakz együttes gondoskodott a valódi afrikai életérzésről.
2012. február 02., Budapest, IBM
Mészáros Panna és Tüske Andrea önkéntesünknek köszönhetően az IBM budapesti munkatársainak mutatkoztunk be. Az érdeklődők száma több mint 50 volt. Az IBM több non-profit programot is támogat.
2012. január 11., Budapest, Megálló
Kozalek Petra szervezésének köszönhetően igazi afrikai menü: chapati, spenót és bab várta az érdeklődőket, akik a program során Kenyáról, Szenegálról, Maliról hallhattak élménybeszámolókat. Az est közös dobolással ért véget az Afrobreakz együttes közreműködésével.
Cím: 1084 Budapest, József utca 49.
2011. október 25., Baja, Taita nap
Baján a MNÁMK 9. és 10. osztályos tanulóinak tartottunk Afrika-napot. Az órákon 30 fő vett részt, akik idegenforgalmat tanulnak, így számukra külön öröm volt Kenya nevezetességeiről, élővilágáról, kultúrájáról hallani.
2011. szeptember 9., Budapest, Kamaszfesztivál
"Találd meg a hobbidat" felhívásra válaszul szeretnénk bemutatni a kamaszoknak, hogy miért jó egy kenyai gyermeket támogatni, vele levelezni, hogyan tudnak segíteni. Szeretnénk az iskolájukban is szemléletformáló előadásokat tartani Afrikáról.
Programok.
Helyszín: Zöld Pardon, Budapest, Petőfi híd, budai hídfő
2011. szeptember 2-4. Budapest, 12. Nyelvparádé
Sok száz nyelvtanulási lehetőség mellett az Afrikai Napok programján belül alapítványunk is bemutatkozik, és egy kis szuahéli tanítással készül. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Programok.
Helyszín: Millenáris Park, 1024, Budapest, Kis Rókus u. 16-20.
2011. augusztus 1-6., Sármellék, Tábor
A pilisi gyermekotthon 13 kis lakója számára Gyimesi Nóra és a Csepp a Tengerben Alapítvány által szervezett tábori program része volt dr. Kutnyánszky Valéria és Radó Orsolya előadása az afrikai önkéntes munkájukról. Tüske Andrea, aki szeptemberben indul Burába egész héten a táborban önkénteskedett. A balatonedericsi Afrika Múzeumba is ellátogattak. Hazafelé szendvicseket csomagoltak az útra, de előtte pizzázni voltak, ezért az úton nem igazán ettek belőle, így megmaradt 2 zacskóval. A gyerekek megbeszélték a felnőttekkel, hogy Pesten a megmaradt szendvicseket a hajléktalanoknak adják. Érezni lehetett a szegénységről szóló előadások hatását.
2011.július 2., Budapest, Hazai Civil Fesztivál és Fórum
A Hazai Fesztivál Közhasznú Alapítvány rendezi meg a Hazai Civil Fesztivál és Fórum programot 10:00-20:00 óra között, az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége lezárása alkalmából, amelyen több mint 40 civil szervezet mutatkozik be. Programok.
Helyszín: Magyar Kultúra Alapítvány Székháza, 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 1.
Helyszínen készített rövid videónk.
2011. június 4-17. Budapest, Fotókiállítás
Kramcsák Tímea 2009-ben készült fotói láthatóak a Montázs teaházban. Június 4-én 18 órakor, a megnyitón Timi részletesen mesél a 3 hónapos önkéntes munkájáról, a burai gyerekekről, a kenyai maszáj faluról és a mombassai tengerpartról. A meghívó letölthető itt.
Helyszín: Montázs teaház, 1064 Budapest, Vörösmarty u. 75.
2011. május 15., Budapest, Afrika Ünnepe 2011
14-22 óráig színes programokkal várunk minden érdeklődőt az Afrikai Unió megalapításának évfordulója alkalmából. Szakmai előadások mellett jut bőven idő afrikai ételek és italok kóstolására, kézműveskedésre, és az elmaradhatatlan dobolásra és táncolásra. A Magyar Afrika Platform tagszervezetei is ismét bemutatkoznak. A belépés ingyenes!
Cím: Gödör klub, 1051, Budapest Erzsébet tér
Részletes program letölthető itt.
Jelentkezz a migrációs játékra is itt.
2011. április 29-30., Budapest, Kijiji Africa
A Kijiji Afrika Fesztivál és Expo nevét a szuahéli nyelvből kapta, mely ma is beszélt nyelv Kelet-Afrikában, így Kenyában is. Kijiji magyarul annyit tesz: falu. Az elnevezés arra utal, hogy a látogatók egy afrikai falut idéző miliőben találják magukat, annak minden kulturális és kereskedelmi pezsgésével, sokszínűségével együtt.
Bővebb információk itt.
Cím: Ázsia center, 1152, Budapest, Szentmihályi út 167-169.
2011. április 26., Budapest, Afrikalesen
Vajon mit termelnek a shambában és mi az egyáltalán? Érdekli az afrikai bevándorlók magyarországi helyzete? Hogyan segítenek magyar orvosok Afrikában? Lesse meg Afrikát a civil szervezetek távcsövén keresztül! 10 órától érdekes és színes, Afrikával kapcsolatos előadásokkal és programokkal várjuk a látogatókat az Országos Mezőgazdasági Könyvtárban. A belépés ingyenes! Részletes program letölthető itt.
Cím: 1012, Budapest, Attila út 13.
2011. április 20. Budapest, Iskolai előadás
A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium „Csendes napján” Bővíz Ferenc önkéntesünk tart élménybeszámolót a kenyai árvaházi munkájáról, majd a Néma Bölcsők c. dokumentumfilm segítségével az afrikai problémákról és megoldási lehetőségekről beszélget a diákokkal.
2011. március 17-20., Budapest, Afrika Expo
Látott már afro-kubai táncbemutatót vagy Afrobreakz Jam session produkciót Szenegálból? Tudja, mi az a djembe, dunumba, balafon vagy kora? Meg tudna szólaltatni egy krint vagy bolont? Kóstolt már etióp, ugandai, kenyai vagy tanzániai kávékülönlegességeket?
Az első PORT.hu Afrika Expo kiállításon most mindezekre lehetősége nyílik!
Helyszín: Hungexpo 25-ös pavilonja
Részletes információk a www.afrikaexpo.hu oldalon.
2011. február 16., Budapest, Taita nap
A Lónyai Gimnáziumban három osztálynak tartunk Afrika napot. Önkénteseink segítségével képeket vetítünk a kenyai munkánkról, a fair trade játékban megpróbáljuk átérezni a világ különböző részeinek hátrányos helyzetét. Beszélgetünk a békemissziókról, az Afrikát érintő legnagyobb problémákról és azok lehetséges megoldásairól, a Millenniumi célokról.
2011. február 12., Budapest, Nemzetiségi Est
Az Ady Endre Művelődési Központban (Újpesten) 18 órától
görög-szerb-bolgár nemzetiségi előadások és táncház várja az
érdeklődőket. A Taita Alapítvány az est vendégeként az afrikai kultúra
egy kis szeletét képviseli. A rendezvény főszervezője Hijmans Mirjana
tanárnő már járt Kenyában az árvaházban, így pontosan tudja, hogyan
lehet egymást megismerni és segíteni.
Cím: 1043 Budapest, Tavasz u. 4.
2011. január 19., Vác, Taita nap
Egész napos Afrika-programunk első iskolai bemutatkozása. Örömmel fogadtuk a Váci Piarista Gimnázium meghívását, hogy a 3. osztályos tanulóiknak mutassuk be Afrikát, Kenyát és az Alapítványunk önkéntes munkáját. Szakmai előadásokkal készültünk, továbbá élménybeszámolókkal, kvízjátékkal, érdekes fair trade játékkal. A szüneteket az Afrobreaks dobosai tették felejthetetlenné. A Taita napon közel 100 kamasz vett részt.
2010. december 11., Budapest, Jótékonysági vásár
A budapesti International Business School (IBS) karácsonyi vásárán is bemutatkoztunk és a kenyai portékáinknak köszönhetően nagyobb összegű adományt sikerült gyűjteni, amit a burai gyerekek karácsonyi ajándékaira költünk.
2010. november 26., Budapest, Jótékonysági vásár
Mint minden évben, idén is részt vettünk a Budapesti Evangélikus Gimnázium adventi vásárján. A Kenyában készült sapkákért, láncokért, ékszerekért cserébe kapott adományokat a burai gyerekek karácsonyi ajándékára fordítjuk.
2010. október 17., Budapest, Szegénység Elleni Küzdelem Világnapja
A 2010-es Szegénység elleni küzdelem évének alkalmából "Tégy a
szegénység ellen" napot szervezünk 14 órától. Kezdeményezésünkkel
szeretnénk hozzájárulni a szolidaritás elveinek érvényre juttatásához,
a szegénység visszaszorításához, a
legnehezebb körülmények között élők fokozott támogatásához. A
programot az afrikai alapítványokkal közösen összefogva, teljesen
önerőből, támogatás nélkül valósítjuk meg. A programban szerepel
filmvetítés, kiállítás, kerekasztal beszélgetés, színpadi programok,
bemutatók, játszóház, adományok gyűjtése. Szeretettel várunk
mindenkit!
Helyszín: Tűzraktér Alkotóház, 1065 Budapest., Hegedű u. 3.
2010. szeptember 17., Székesfehérvár, El tudod ezt olvasni?
Jó neked! A világon közel 80 millió gyerek (kétharmadrészt leány) egyáltalán nem
járhat iskolába és tízszer ennyi felnőtt írástudatlan! Általános,
közép- és főiskolai osztályok/csoportok (13-23 évesek) számára
rendkívüli globális tanórát, globális képzési lehetőséget kínálunk a
BOCS Alapítvánnyal együttműködve, térítésmentesen. Kozalek Petra
önkéntesünk ismertette meg a fiatalokkal a kenyai helyzetet. A Taita Alapítvány egyik legfőbb célja, hogy az árvaházi gyerekeknek színvonalas oktatást biztosítson kenyai bentlakásos iskolákban és ennek finanszírozásához támogatókat találjon.
Helyszín: Szent István Művelődési Ház, Székesfehérvár
2010. szeptember 7., Budapest, Iskolai előadás
Mirjana Hijmans tanárnő tartott élménybeszámolót a 2010. nyári kenyai önkéntes munkájáról 11., 12. osztályos tanulóknak a budapesti szerb nemzetiségi iskolában.
2010. augusztus 19., Budapest, Nemzetközi Humanitárius Nap
A Gödör Teraszban megtartott rendezvényre a Színesedő Magyarország Fesztivál keretén belül került sor, és a Magyarországon humanitárius tevékenységgel foglalkozó szervezeteket mutatta be. Az Ebony Kulturális, Művészeti és Emberi Jogi Egyesület által szervezett eseményen a taitások is képviselték magukat.
2010. augusztus 20-22., Budapest, Mesterségek Ünnepe
Az Afrikai Művészet Csoport a Piknik Huszárral karöltve Afrikai körutazást szervezett a Dísz téren. A programban szerepelt dobolás, tánctanítás, afrikai gyöngyfűzés és batikolás is. Alapítványunk infromációs standdal jelent meg, illetve önkénteseink lelkesen segítettek a kézműves foglalkozások lebonyolításában is.
2010. július 28., Taliándörögd, Művészetek völgye
"Egy csepp magyar segítség Fekete-Afrikában" címmel Radó Orsolya önkéntes filmvetítéssel egybekötött előadást tartott az Ősök Háza program keretében a Római Katolikus Templomban.
2010. július 22-29., Bast, Afrika tábor
A Kerek Világ Alapítvány lehetővé tette, hogy Horvátországban egy Afrika táborban vegyen részt 25 diák és tanáraik Erdélyből. A fiatalok a 2009-es betlehemezés alatt gyűjtött adományokat az afrikai gyerekek megsegítésére ajánlották fel. A táborban az Afrikáért Alapítvány önkénteseivel közösen kézműves foglalkozásokat, vetélkedőket és előadásokat tartottunk, emellett sokat kirándultunk, jártunk Dubrovnikban, esténként pedig az Afrobreakz dobosaival buliztunk.
2010. július 4., Budapest, Varnyú
Balázs László önkéntesünk augusztus elejéig a "Vis Major" kávézó-galériában állít ki. Ez az eddigi legnagyobb és szerintünk legjobban sikerült bemutatkozása. Természetesen minden kép sarkában ott a Taita logó, és a bejáratnál, a bemutatkozói mellett a Taita Alapítványt bemutató levele. Részletek: www.vismajor.hu
2010. június 26-27. Budapest, Madagaszkár Ház
A Fővárosi Állat- és Növénykert a budapesti Madagaszkári Konzulátus közreműködésével az állatkerti Majom házat Madagaszkár házzá alakítja, ahol a szigetország állatfajai tekinthetők meg. A Madagaszkár Hétvégén a Taita Alapítvány is bemutatkozik az állatkerti látogatóknak, és közösen megemlékezünk Madagaszkár függetlenségének 50. évfordulójáról is. A kiállítás az állatkert nyitvatartási idejében látogatható, tehát 9-től 19-ig.
Helyszín: Fővárosi Állat- és Növénykert
2010. június 4. Budapest, Színes Nagy Világ fotókiállítás
Tokay Réka Kenyában járt önkéntesünk Mwakioról és Zainaburól készített fotói közönségszavazat alapján a Portré kategóriában bekerültek a legjobb 20 közé. Amellett, hogy részt vehettünk a díjátadó gálán, a szakmai zsúri választása alapján az első 6 közé került Zainabu fotója, ezért ki is állították. A kiállítás megtekinthető 2010. június 18-ig.
Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem, Közraktár utca 4-6.
Itt láthatod a képet!
2010. május 25-29. Pécs, Afrika Hét 2010
A rendszerváltás óta a legmérvadóbb, Afrikával foglalkozó magyarországi konferenciát rendezik meg Pécsett. Pécsen működik az ország egyetlen egyetemi Afrika Kutatóközpontja, és az ország egyetlen, a kontinenssel foglalkozó lapja, az Afrika Tanulmányok folyóirat szerkesztősége. A rendezvény apropót az adja, hogy 1960-ban ("Afrika évében") 17 volt gyarmati terület nyerte el függetlenségét, és idén, 50 évvel később érdemes, időszerű egy fél évszázad nemzetállami és regionalista törekvéseit elemezni, valamint a világpolitika és a világgazdaság számára egyre fontosabb afrikai kontinens következő 50 évében rejlő problémákat és lehetőségeket számba venni. 12 témakörben, számos tudományterületről érkeznek tudósok, kutatók, civil szervezeti képviselők és diplomaták. Két, világszerte elismert nemzetközi szakember, Prof. Dr. Göran Hyden professor emeritus (University of Florida) és Richard Dowden, a Királyi Afrika Társaság (Royal African Society, UK) igazgatója tartják a főelőadásokat.
www.africa.pte.hu
Alapítványunktól Radó Orsolya fotóit kiállították, Orsi beszámolót is tartott a kenyai önkéntességről. Csordás Ágnes a nemzetközi konferencián "Do you believe?" címmel tartott előadást. A konferencián alapítványunk közel 11 ezer Ft adományt gyűjtött, amelyet a gyermekek étkezésére fordítunk.
2010. május 23. Budapest, Afrika Ünnep
A Magyar Afrika Platform (MAP) tagszervezeteivel közösen szeretettel várunk minden érdeklődőt a Tűzraktér Alkotóházba 14 órától. Ünnepeljük együtt a nemzetközi Afrika napot, az Afrikai Egység Szervezetének 1963-as megalakulását. A ma már Afrikai Unió Szervezete (OAU) Afrika hangja volt a nemzetközi porondon, a gyarmatosítás lezárásának szószólója, amely az afrikai kontinens fejlődését és békéjét eredményezte.
Az eddigieknél is változatosabb programokkal várunk minden érdeklődőt. "Kerekesszékkel Afrikában" élmény- beszámoló, afrikai hangszerbemutató, állatsimogatás, fotókiállítások, afrikai dobosok és zenészek, tudományos előadások, gyerekeknek mesesarok és afrofrizura készítés.
Helyszín: Tűzraktér Alkotóház, 1065 Budapest., Hegedű u. 3.
Részletes program
2010. május 11. Esztergom, Mester és Tanítványa Szociálpedagógia Konferencia
Hey Noémi önkéntesünk a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatójaként
alapítványunkról tartott egy bemutatkozó előadást, az itthoni és a kenyai tevékenységekről, célokról. Örömhír számunkra, hogy a szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján is első helyezést ért el az felszólalók körében versenyben. Felszólalásával sikerült felébreszteni az emberek érdeklődését és tetszését, és ráirányítani a figyelmüket az afrikai misszióra.
2010. április 23. Budapest, Iskolai előadás
A Radnóti Mihály Gimnáziumba Csordás Ágnes önkéntesünk kapott meghívást, aki a Radnóti iskola napok keretében tart előadást kenyai élményeiről a gyerekeknek.
2010. április 22. Budapest, Iskolai előadás
A XVIII. kerületi Csontváry Általános Iskolában Csordás Ágnes önkéntesünk és az Afrikáért Alapítvány önkéntesei játékkal, mesével, rajzolással, énekekkel, dobolással repítették el képzeletben Afrikába a 2. és 4. osztályos gyerekeket.
2010. április 17. Csepel, Első Csepeli Afrika nap
Az Afrikai-Magyar Egyesület által szervezett Első Csepeli Afrika-napon kiállítóként veszünk részt, ahol 16 órától bemutatkozik az AHU kongói önkéntes orvos missziója is. 18 órától Faragó Attila és barátai énekükkel szórakoztatják a közönséget, akik fellépnek még: Mbaye Ndiaye, szenegáli ütőegyüttes.
Helyszín: Királyerdei Művelődési Ház, 1213 Budapest, Szent István út 230.
2010. április 13. Budapest, Menekültsors
Az Önkéntes Interkulturális Pedagógia csoport szervezésében került sor a Menekültsors című kiállítás bemutatására és az ezt kiegészítő workshopra, melyet az ELTE PPK Kari Napok keretein belül rendeztek. A csoport fő feladata a Bicskei Menekülteket Befogadó Állomáson élő menekült gyerekek fejlesztése. Mivel a menekült állomáson afrikai gyermekek is vannak, ezért fontosnak tartjuk, hogy segítsük munkájukat tapasztalatainkkal.
2010. április 12. Budapest, Piactér záró
Az Önkéntes Központ Alapítvány által szervezett Piactér eseményt követő záró találkozón vettünk részt. A Piactér lehetőséget biztosít az üzleti és non-profit szféra találkozására és a két szektor együttműködésének kiépítésére. Előadást hallhattunk "Hogyan közelítsünk a multikhoz egy kis támogatás reményében címmel" a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. munkatársaitól.
2010. március 6. Budapest, Taita est
Sok szeretettel várjuk támogatóinkat egy zenés estre az Erzsébetvárosi Közösségi Ház dísztermébe. Szeretnénk megköszönni eddigi adományaikat, segítségüket. 18 órától a Gyöngyszem zenekar fogyatékkal élő fiataljai zenélnek, majd a Trio Duecento Corde ad elő Schumann és Erkel darabokat. A műsor alatt Radó Orsolya önkéntesünk kenyai fotókiállítása látható az aulában. Az est házigazdája: Cake Baly Olivio rádiós műsorvezető.
Helyszín: Budapest VII. Wesselényi u. 17.
2010. február 19. Budapest, Fotókiállítás
A "Gyermekek a túlélés" szélén tárlat nem pusztán a szörnyűségekre koncentrál, bár kétségtelenül reális képet igyekszik rajzolni a szegénységben tengődő Uganda mindennapjairól – elsősorban a gyermekek szemszögéből. Al Ghaoui Hesna, Schumiczky Lilla, Werner Hoffmann, Frida Balázs, valamint a MEDIP-fotópályázat (Szegénység: Esély a kilábalásra) díjnyertes képei között láthatjátok Radó Orsolya önkéntesünk kenyai fotóit is.
www.globalance.hu/
2010. február 18. Gyál, Afrika délután

A Gyáli Családsegítő Szolgálat meghívására Csordás Ágnes, Mirjana Hijmans és Gaál Enikő önkénteseink egy egész délutános, szórakoztató, tanító Afrika játszóházat tartottak a gyerekeknek.
www.cike.lapunk.hu/
2010. január 9. Budapest, Karikatúra kiállítás
Balázs László támogatónk, aki 2008 évi IV. Magyar Képregény fesztivál győztese, karikatúra kiállítása nyílt meg a budapesti Szimpla kertben, Szimplában és Duplában. László világára formálva elkészítette alapítványunk bemutatóját is.
Karikatúránk: itt
További munkái elérhetőek itt: www.varnyu.eu
2009. december 18-21. Budapest, Fair-trade vásár
A Merlin Színházban lehetőségünk volt a fair-trade vásáron a kenyai sapkáinkat, táskáinkat, dísztárgyainkat árulni, amiket a faluban készítettek a helyiek.
2009. december 4. Budapest, Új Reformkor diákkonferencia
A rendezvényen 200 diák jelenlétében esett szó arról, hogy az élhetőbb világ érdekében milyen lépéseket tudunk tenni. A rendezvényen a Taita Alapítvánnyal és Afrikával is megismerkedhettek a diákok.
www.ujreformkor.hu
2009. december 1. Kaposvár, Iskolai előadás
A kaposvári Eötvös Lóránd Műszaki Középiskola négy osztályának egy összevont osztályfőnöki óra keretében tartott előadást az önkéntességről és a kenyai élményeiről Csordás Ágnes.
2009. november 30.. Kaposvár, Iskolai előadás
A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium tanulóinak Csordás Ágnes önkéntes tart előadást a Taita Alapítvány munkájáról és az árvaházi élményeiről.
2009. november 30. Hosszúhetény, Hetényi Hétfő Esték
Hosszúhetényben, a Nemes János ÁMK, általános iskolában a kenyai önkéntes munkáról szóló előadással készülünk és látható fotókiállításunk. A fotókiállítás egész decemberben látogatható, az iskola nyitvatartási idejében. A kiállítás ideje alatt összegyűlt, közel 15 ezer Ft adományt a gyerekek karácsonyi ajándékára költöttük.
2009. november 27. Budapest, Iskolai előadás
Az V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola tanulóinak Csordás Ágnes tart előadást a Taita Alapítvány munkájáról és Afrikáról.
2009. november 11. Budapest, Piactér
A Piactér rendezvény, amelyet az Önkéntes Központ Alapítvány a TRUST támogatásával szervez, lehetőséget biztosít a non-profit és az üzleti szféra találkozására, együttműködések kiépítésére. Az eseményen a társadalmi projektek kereslete és kínálata találkozik egymással. A Piactéren cégek és civilek találkoznak 'rapid-randi' stílusban. Az esemény lényege nem az azonnali támogatásra vonatkozó megállapodás, hanem az ismerkedés. A civilek nem kérhetnek közvetlenül pénzt, csak tárgyi eszközt, illetve szolgáltatást és cserébe szintén nyújtaniuk kell valamit a cégek részére. A Taita Alapítvány jó lehetőségnek tartja a fejlődésre és kapcsolatépítésre a részvételt.
2009. október 20. Budapest, Iskolai előadás
A Szinyei Merse Pál Gimnázium végzős tanulói hívták meg Csordás Ágnes önkéntest az osztályfőnöki órájukra, hogy Kenyában szerzett árvaházi tapasztalatait elmesélje, és beszélgessenek az önkénteskedésről.
2009. október 8., Pécs, Iskolai előadás
Radó Orsolya önkéntesünk a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola 12. osztályosainak tart 16 órától előadást a kenyai árvaházi önkéntes munkájáról és az alapítványról, volt tanára felkérésére.
2009. október 4., Budapesti Maraton futás
Vasárnap 11 órától a 24. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztiválon dobosokkal együtt buzdítjuk a futókat a 9.. km kőnél, a Szent István Parki leágazónál. A versenyzők és a záróbusz elhaladása után 1 km-t mi is futunk. 2008-ban a kenyai Samuel Wansiru nyerte Pekingben a férfi olimpiai maraton aranyérmet. A több órás, kitartó dobolást az Afrobreakz együttes 2 tagja vállalta, róluk bővebben itt.
2009.szeptember 10., Kistarcsa, Klubest
A Kistarcsai Kulturális Egyesület meghívására előadást tartunk az afrikai önkéntes munkánkról. Az érdeklődők film- és képvetítést láthatnak, és önkénteseink élménybeszámolóit hallhatják. A program ingyenes, szept. 10-én, csütörtök este 7 órakor kezdünk, időtartam kb. 1 óra.
Helyszín: Kistarcsa, Széchenyi út 33.
Tovább a KIKE oldalra...
2009. augusztus 29-szeptember 15. Pécs, Fotókiállításunk
A Taita Alapítvány önkéntese, Radó Orsolya saját fényképein keresztül egy fotókiállításon mutatja be a kenyai árvaházi életet és a gyerekekkel eltöltött 3 hónapjának emlékeit „Egy csepp magyar segítség fekete Afrikában” címmel.
Megnyitó: 2009. aug. 29. 17 óra Pécs, az ANK Művelődési Házban (Pécs, Apáczai körtér 1.).
A megnyitón Orsi filmvetítéssel egybekötött személyes élménybeszámolót is tart. A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2009. szeptember 15-ig.
Meghívó
Részletes program itt
Támogatók: Nemes János ÁMK, Péter Szabó Fotó
A Pécs Tv videótárában megtalálható a kiállításon készült felvétel és riport Tovább
2009. június 14. Törökbálint, Afrika Nap
Szervezők: Tanzánia Barátai Alapítvány és a Munkácsy Mihály Művelődési Ház.
Az afrikai civil szervezetekkel szeretnénk úgy bemutatni Afrikát, hogy a nagyközönség is megérezze azt az életérzést, amit mi élünk át Afrikában. Nem elsősorban komoly szakmai és tudományos előadásokkal, hanem úti beszámolókkal, fotó kiállításokkal, filmvetítéssel, afrikai zenével, táncokkal, afrikai ételekkel, és nem utolsó sorban az afrikai emberek bemutatásával. Gyerekeknek játszóház és állatsimogatás is lesz.
Helyszín: a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Ház
2009. május, Hosszúhetény és Pécs, Iskolai előadások
Nemes János ÁMK általános iskola 7-8. osztályosainak három alkalommal, aztán külön a tanároknak is tartott előadást Radó Orsolya önkéntes munkájáról. A játszóházban jól érezték magukat a gyermekek.
Pécsen, a Babits-napok során ismerkedhettek meg a Babits Mihály Gimnázium gimnazistái a Taita Alapítvánnyal, és kenyai munkánkkal.
2009. május 9. Győr, Afrika Nap
Szervezők: Magyar Afrika Platform Szövetség és a Petőfi Sándor
Általános Művelődési Központ. A változatos programok (filmvetítés, élő
koncert, kézművesség, kávé kóstolás) mellett a látogatók
megismerkedhetnek a hazai, Afrikával foglalkozó civil szervezetekkel,
köztük a Taitával, hazánkban élő afrikaiakkal, önkéntesekkel, akik
saját afrikai tapasztalataikról mesélnek. 16 órától Vuity Trtko mesél
afrikai élményeiről. Helyszín: Ménfőcsanaki Bezerédj kastély.
Részletes program itt
Plakát itt
2009. május 5-6. Civiliáda2009
A Civiliáda2009 a magyarországi civil szervezetek országos találkozója, amelyet Budapesten az Európa Ház rendez meg. A szakmai programokon szó lesz a Civil Kamaráról, az 5 éves EU tagságunk tapasztalatairól és az európai parlamenti választásokról, a Nemzeti Civil Alapprogramról és bemutatkozik majd a Civil Licit program is. A rendezvény valamennyi programja ingyenes. Helyszín: Millenáris Fogadó, Budapest, II. ker., Fény u. 20-22.
Megnyitó: május 5. 14 óra.
Részletes program: itt
2009. április 17. 19:30 Orgonakoncert
Bán István, orgonaművész ad jótékonysági orgonakoncertet a Budavári Mátyás templomban a Taita Alapítvány Afrikai Gyermekekért támogatására.
Az esemény fővédnöke France Mutombo a Magyar Afrika Platform Szövetség társelnöke.
A fellépés célja, hogy a koncert bevételéből a kenyai, burai árvaház gyermekeinek továbbtanulását támogas- suk.
Helyszín: 1014 Budapest Szentháromság tér 2.
Meghívó
2009. április 8. 19.00 Pécsvárad, Világjáró Klub
2 önkéntesünk, Radó Orsolya és Radó Lívia, tart kenyai útjáról
előadást Pécsváradon a Fülep Lajos Művelődési Központban. A lányok
2009. januárban érkeztek haza, Orsi 3 hónapot lakott kint a burai
árvaházban, nővére januárban látogatta meg. Fényképeket, filmeket
mutatnak az árvaházról és Kenya nemzeti parkjairól.
2009. január 18. Varázsgömb játszóház
10.00 órakor várjuk a családokat, a rendezvényre a belépés díjtalan.
Téma: Népek meséi - AFRIKA. Kézműves foglalkozás: spatula állatkák és
afrikai stílusú díszek készítése.
Helyszín: Aranytíz Bp., V. kerület Arany J. u.10.
www.aranytiz.hu/index.php?oldal=028
2008. december 12. Jótékonysági koncert
A Mátyás templomban Bán István orgonakoncertje varázsolta el a közönséget, Karácsonyi hangulatot teremtve. Az adományul gyűjtött pénzből ágyakat vásároltunk a burai gyerekeknek.
Meghívó
2008. szeptember 27-28. Miskolc, Afrika-napok
A főszervezők Szudánban dolgoznak. A rendezvény egyik célja adománygyűjtés volt egy ivóvizes kút felállítására Szudánban. A helyszínen megtekintettünk egy szudáni fotókiállítást – gyakran titokban készített képekből. Ezen kívül kerekasztal-beszélgetések, érdekes programok, kézműves foglalkozások tették színesebbé a rendezvényt. Helyszín: Miskolc, Sárga Csikó Fogadó.
2008. szeptember 6. Afrika Arcai
Az AfroAid által szervezett *Afrika Arcai* elnevezésű
rendezvényre a Gödör Klubban került sor, amelyen alapítványunk is részt vett, hiszen mi is fontosnak tartjuk, hogy testközelbe hozzuk az afrikai embereket, azért,
hogy segítsünk hátrahagyni a róluk alkotott előítéleteket, melyek
elsősorban a szegénységet és a betegséget engedik láttatni,
megfeledkezve arról, hogy milyen nagyszerű tehetségeket adott Afrika a
világnak. Számos színész, sportoló, zenész, táncos, író öregbítette a
kontinens hírnevét.
Bővebb infó:
www.afroaid.hu/afrikaarcai.html
2008. augusztus 9. Szerencs Summit III.
Az AHU szervezésében harmadszor megrendezett szerencsi konferencián vehettünk részt, amelynek témája Afrika és a megújuló energia volt. A találkozón neves előadók rávilágítottak a természetben rejlő lehetőségekre, és megoldásokat vázoltak a szárazság, éhínség enyhítésére is. A programot labdarúgó kupa tarkított, amelyet az Inter Afrique FC nyert meg.
2008. július 25. augusztus 3. Művészetek Völgye, Afrika Falu
A Művészetek Völgye program keretein belül második alkalommal, ismét a Helló Afrika és az Afrikáért Alapítvánnyal együtt szerveztünk Vigántpetenden Afrikához kapcsolódó koncerteket, filmvetítéseket, előadásokat, kiállítást és kézműves foglalkozásokat. Az Afrika Faluban napközben dobosaink szórakoztatták az érdeklődőket, előadóink voltak Tarrósy István és Szilas Ildikó is.
2008. május 23. Afrika Nap
Az Afrika Napon az Afrikai Unió Szervezetének (OAU) megalakulását ünneplik világszerte, amely 1963-ban történt. Az OAU Afrika hangja volt a nemzetközi porondon, a gyarmatosítás lezárásának szószólója, amely az afrikai kontinens fejlődését és békéjét eredményezte. Délelőtt gyerek, délután és este pedig felnőttprogramokkal vártuk az érdeklődőket a Kertész utcai Fészek Művészklubban.
2008. április 22. Örömdörömbölés - Kecskemét
A Föld napja alkalmából Kecskeméten afrikai dobok rázták fel az Ifjúsági Otthon épületét az Afro Magic zenekarnak köszönhetően. A rendezvényen alapítványunk is bemutatkozhatott. A közönség a teremben afrikai táncot tanult, majd a dobok ritmusára zsonglőrök adták elő tüzes bemutatójukkal az udvaron.
2008. április 13-19. One World Projekt - Afrika
A One World Projekt áprilisi állomása Afrika kultúrája, ködbe vesző történelme, művészete, pillanatnyi helyzete és jövőképe volt. A hét folyamán érdekes beszélgetéseket hallhattunk a Tilos rádióban, www.tilos.hu. A Tematikus héten elhangzott beszélgetéseket az alábbi honlapon, a kék mikrofon ikonra kattintva lehet visszahallgatni:
www.interkulti.eu/radio/afrika_tabla.html Emesével és Ferkóval a jelképes örökbefogadásról készült riport április 17-én a Szakácstolvaj című műsorban. Április 19-én pedig a budapesti Gödör klubban egy hatalmas Afrika partyn vettünk részt. A rendezvény több száz érdeklődőt vonzott. Részletek bővebben itt találhatóak:
interkulti.net/radio/afrika.html
2008. április 10. Magyar Afrika Platform nyitórendezvény
2007. nyarán kezdett szerveződni a Magyar Afrika Platform, www.afrikaplatform.hu , három alapítvány, köztük a Taita támogatásával. 2008-ig tíz szervezet csatlakozott a Platformhoz, Amelynek célja egyrészt a hazai szervezetek összefogása, koordinálása a hatékonyabb együttműködés érdekében. Másrészt aktívan részt kíván venni a magyarországi Afrika politika és stratégia kialakításában és végrehajtásában.
Ennek szellemében tartottuk meg április 10-én a nyitórendezvényt, amelynek díszvendége Göncz Kinga külügyminiszter asszony volt. Beszédet mondott még France Mutombo, a MAP társelnöke, Szedlacskó Zoltán, az AHEAD Global Kht. Ellenőrző Bizottságának elnöke és őexc. Joao Miguel Vahekeni, az Angolai Köztársaság magyarországi nagykövete.
A rendezvény sikerét mutatta, hogy közel 120 résztvevő jelent meg, és nagyfokú érdeklődést mutattak a szervezet működése, a csatlakozás lehetősége iránt, és hogy a Külügyminisztérium kifejezte támogatását a kezdeményezéssel kapcsolatban.
2008. április-június Oktatási program
Hazai gimnáziumokban szerveztünk előadássorozatot Afrikáról. Az osztályok fejlesztési projektekkel pályáztak és a győztes osztály Afrika táborban vehetett részt a nyáron. A tábort az Afrikáért Alapítvány és a Kerek Világ Alapítvány szervezte. Az áprilisban indult 6 előadásos oktatási programban Borbély Emese pécsi gimnázium diákjainak adott elő a Milleniumi célokról.
2008. március 21. Antirasszista Világnap, Afrika
Budapesten a Millenáris Fogadóban és a Corvin tetőn idén hetedik alkalommal került megrendezésre az Antirasszista Világnap, amelynek témája déli szomszédunk Afrika volt. Több afrikai civil szervezettel együtt mi is bemutatkoztunk fényképekkel, zenével, kenyai beszámolóval. A rendezvényről 2008. 04.02-án az m2 Membrán c. műsora készített összefoglalót, amely elérhető itt:
Membrán összefoglalója
2008. március 21. Afrikai zenei est- Szeged
A Mesével és Ritmussal Alapítvány szervezésében tartották péntek este
a szegedi művelődési központban azt a rendezvényt, ahol a látogatók
Afrika zenei világával ismerkedhettek meg. A rendezvényen
alapítványunk is részt vett. Rövid előadásunkat Afrikáról
és a kenyai árva gyermekekről nagy érdeklődés fogadták.
2007. július 27. augusztus 5. Művészetek Völgye, Afrika Völgy 2007
A Művészetek Völgyében 2007-ben első alkalommal került megrendezésre az AfrikaVölgy programsorozat. A Helló Afrika Egyesülettel és az Afrikáért Alapítvánnyal együtt mutattuk meg Afrika igazi arcát Vigántpetenden, a Faluházban.
2007. április 11. szerda 20 óra - Orgona- és fuvolakoncert a Mátyás templomban
A Taita Alapítvány az Újpesti Árpád Lion’s Clubbal közösen jótékonysági hangversenyt szervezett a Mátyás Templomban, melyen Bán István orgonista és Gyöngyössy Zoltán fuvolista játszott, hogy így segítsék a kenyai gyerekeket.
2006. okt. - Vendégünk Afrika Kiállítás
2006. október 7-től november 30-ig volt látogatható az abonyi
Tallián-Lavatka kúriában egy Afrikát bemutató kiállítás,
amelynek "civil szobájában" mi is jelen voltunk.
(2740, Abony, Jókai út 10.)
2006. aug. 9-16. - Sziget Fesztivál
A Helló Afrika Egyesület és az Afrikáért Alapítvánnyal együtt szerveztük meg az "Afrika Falut" a Szigeten. Sok érdekes beszámolót, előadást hallhattak, kvíz- és egyéb játékokban, interaktív programokban vehettek részt az érdeklődők.
Reméljük jövőre is ott leszünk!
2006. június
Beszámolót tartottunk a kenyai önkénkéntesmunkáról a Helló Afrika Klubban.
2006. június
A Helló Afrika Egyesülettel együtt népszerűsítettük Afrikát, az afrikai kultúrát az Önkéntesek Hetének megnyitóján
játékokkal, Afrika kvízzel, filmbemutatóval.
2006. május
Ott voltunk a Planet Fesztiválon, ahol "kölcsönözhető önkéntesként" meséltünk az afrika élményeinkről.
2006. április
Kenya-előadást tartottunk az ajkai Bánki Gimnáziumban.





