Árvaházi videók és hangfelvételek

www.youtube.com/user/TaitaAlapitvany

TÖRTÉNETEK

Fehér leszek (M. Zsuzsi)

FaustaEgy nap a hazafele sétáltam Faustával, aki egyszer csak azt mondta nekem: "Egyszer elmegyek innen, megmosom az arcom, fehér leszek, és semmi mást nem teszek majd, csak chapatit (kenyai étel) eszem minden nap, minden ebédre, minden vacsorára."

Csak álltam és nem tudtam, mit mondjak... Sokkolt, hogy milyen gyermeki őszinteség-gel tudja megfogalmazni, hogyan látja ő a fehér embert és ebben nem volt semmi bántó. Úgy gondoltam, hogy talán a legjobb, ha azt mondom neki: "Fausta, neked nem kell fehér emberré válnod azért, hogy mindig chapatit ehess, a bőröd színe gyönyörű. Tanulnod kell, hogy egyetemre mehess, hogy aztán jól képzett emberként jó munkád legyen, és akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy minden nap chapati kerüljön az asztalodra."

Később Sister Wilhelmina elmondta nekem, hogy Fausta elmesélte, mit hallott tőlem, és feltett szándéka, hogy nagyon jól tanuljon. A történet vége, hogy Faustát örökbe fogadta Nairobiból egy bírónő. Az új otthona felé vezető úton Fausta többször is felhívta a sistert telefonon. Egy alkalommal azért hívatta fel őt az új anyukájával, hogy elmondja, nagyon boldog, mert éppen csirkét és chapatit eszik.

Mzungu (T.Andi)

MzunguA kint létem elején történt, amikor az ismerkedős fázisban voltunk a gyerekekkel. Bent ültünk a "játszós" szobában, épp egy rajzfilmet fejeztünk be. A kicsik is kezdtek beszállingózni a délutáni alvásból. Hallom, hogy kint az udvaron Zakaria engem hív. Persze nem nagyon tudta a nevemet, ezért csak így egyszerűen „le” mzungu-zott . Valaki mondhatta neki, hogy hol vagyok, mert álmos képpel megjelent az ajtóban. Mosolyával mindig levett a lábamról. Épp elkezdte volna újra mondani, hogy mzungu, mikor Mutuku felpattant a székéről, minden tekintélyét latba vetve a kis Zakari fölé tornyosult, és iszonyú szigorú arccal elkezdte neki magyarázni, hogy én NEM mzungu (idegen; vagy fehér ember) vagyok, hanem Andy. A nagy hőstette és lovagiassága után odaballagott hozzám és egy puszit nyomott az arcomra, amit azonnal viszonoztam.

Haszonjáték: teregetés (Petra)

TeregetésA mosónő mos, én öblítek, a gyerekek rohangálnak vagy játszadoznak az udvaron, egy viszont ott áll a combom mellett és okos szemekkel vizsgálja, hogyan tisztítják a felnőttek (mi) a ruhát. Társam énekelget mellettem, néha egy-két jó szóval jutalmazza a kreatív játékaikkal (botra kötözött fonál, gyufásdobozba rejtett kavicsok, szatyorba csomagolt labda) berohanó, ujjongó csöppségeket, vagy nevel, ha valaki árulkodva, panaszkodva, sírva berohan. Egy-egy bölcs szót mond csupán (mint öreganyám gyermekkoromban), és a gyerek lenyugszik, újrakezdi a játékot. Mi néha nevetünk rajtuk, s én igen gyakran rámosolygok kis társunkra, aki már kileste a mosás összes fortélyát, már tudja, mikor jön az a rész, amikor a tiszta ruhával teli vödör a szárítókötél irányába tart. Ekkor eltűnik, s pólócskáján sorbarakott (színek szerint válogatott) csipeszekkel tér vissza, ügyes kis kezével leutánozza a víz kicsavarását, kezembe adja, hisz ő még nem éri el a kötelet, de segíteni szeretne, velem lenni. A többiek pedig erre az időszakra elfelejtik az apró harcokat, az éneklést, a táncot, s ők is jönnek, már hat pici fekete fej les a vödörbe, minden kézben egy ruha kortól függetlenül (másfél éves gyerektől négy évesig), és csak csavarnak, rohannak hozzám, sorban állva nyújtják a ruhát, s közben izgatottan körbemosolyognak. Így alakul játékká a házimunka.

Ni na…Tu na (Mirjana)

Keményen tanultam szuahéliül a nyelvtant, és nagy nehezen összetettem egy mondatot. Azt szerettem volna mondani, hogy „ Én megyek a hegyekbe”, ami valahogy így hangzik "Ni na kuja na mlima". Este vacsinál be is mutattam a lehengerlő nyelvtudásom, mire mindenki döbbenten rám nézett és azt mondta, hogy ez nem jó. De miért?-kérdeztem. Mégis mit mondtam rosszul? Azt válaszolták, hogy a "Ni na" helyett "Tu na"-t kellett volna használnom. Na jó,de az azt jelenti, hogy MI.... Igen, a mondatod azért nem jó,mert itt egyedül soha sem mehetsz a hegyekbe!- vágták rá egyszerre.

További történetek...

Az árvaházon kívül (B. Enikő)

Az árvaházon kívül Az árvaházban élve az embert nem is csapja nagyon fejbe a szegénység érzése, hiszen a magyarok támogatásának köszönhetően az árvaházban sokkal jobb körülmények uralkodnak, mint a szomszédos családoknál. Mwakio édesapjának látogatásakor döbbentem rá először, hogy milyen kegyetlen az élet az árvaházon kívül. Willy nővér minden alkalommal egy zsák rizst vagy krumplit adott Mwakio édesapjának az árvaház éléskamrájából, neki a túléléshez és az otthon lévő hat éhes száj etetéséhez még az árvaháznál is sokkal nagyobb szüksége volt rá. Mwakio testvérei a pénzhiány miatt nem tanulhatnak, és nagyon bizonytalan, hogy milyen eséllyel indulnak neki az életnek. Amint a kis Mwakio haza fog kerülni, őt is súlytani fogja a kegyetlen nyomor, ezért az én szívemben ő mindig Sister Willy kis "árvája" marad, aki az árvaház falain kívül még erőteljesebb támogatásra fog szorulni.

Mama Esther (Kati)

Július 28-án prominens látogató érkezett Burába a kenyai gyermek-, szociális és esélyegyenlőségi miniszter asszony személyében. A gyerekek tánccal, énekkel, a nővérek köszöntőbeszéddel készültek a fogadására. Napok óta takarítottak, díszítették a házat.
A raktár mélyéről előkerültek az ünneplőruhák, abban várták Mama Esthert. De úgy tűnt, hiába. 9 óra már rég elmúlt, lassan dél felé járt az idő. A gyerekek egyre elcsigázottabbak voltak, a bébiken természetesen többször is pelenkát kellett cserélni. Végül délután négyre megérkezett a miniszter asszony és kísérete, de csak a műsor felének meghallgatása fért bele feszes programjába. Ünnepélyesen felavatta az óvodát, ültetett egy fát, körbejárt, majd távozott. Látogatásának anyagi haszna nemigen volt, de mint később megtudtam, jogában áll - és jó párszor élt is vele, - hogy bezárasson nem megfelelőnek talált szociális intézményeket. Mama Esther a Burában látottakkal fölöttébb meg volt elégedve.

Michael (Kati)

Michael Michael hatéves kisfiú, Priscilla testvére. Mikor kiderült róla, hogy HIV-pozitív, egy AIDS-es árvaházba kellett költözzön, majd onnan egy nevelőanyához került. Őt indultunk meglátogatni Sister Annastacia vezetésével, Priscillával és nyolc másik gyerekkel.
Két óra gyaloglás után a sivatagon át kis küldöttségünk megérkezett a 16. számú Self Help állomásra, ahol Michael élt öt sors-testvérkéjével. Nagy örömmel fogadtak és vendégül láttak minket ugalira egy pohár keservesen megszerzett vízre, majd a háziak és a vendéggyerekek játszani kezdtek. A két testvér, akiknek senki másuk nincs a világon, egy év után újra együtt lehetett pár órára. S bár megnyugtathatok mindenkit, Michael jól van, megkapja a szükséges kezelést, a hazaúton mégis végig az járt a fejemben, micsoda paradicsom a mi kis árvaházunk.

Akik már jártak kint

2009. március 27-én a Danubius rádióban Jáksó László készített riportot Borbély Emesével, Csordás Ágnessel és Bővíz Ferenccel a Jákshow Hot 20 c. műsorban. Önkénteseinkkel a Taita Alapítványról és a kenyai élményekről beszélgetett. Az adás több részben letölthető itt:
1 rész
2 rész
3 rész
4 rész
5 rész

A lányom önkéntes volt Afrikában

Ha anya vagy, sohasem maradsz igazán egyedül a gondolataidban. Egy anya mindig kétszer gondolkodik: egyszer önmagáért, másodszor a gyermekéért. Ez akkor is igaz, ha felnőtt gyermekről van szó. / Micsoda ellentmondás! Felnőtt, de az anya számára gyermek, 28 évesen is. /

Tovább...

Orsi lányom éppen 28 évesen indult el megvalósítani régen dédelgetett álmát, hogy néhány hónapot egy árvaházban dolgozzon Afrikában. A tervezés időszakában még reménykedtem, hogy talán csak fellángolás a terve, de ahogy előrehaladtak az események, tudtam, hogy felesleges lenne megpróbálni, hogy lebeszéljem az elképzeléséről. Amikor láttam, hogy milyen komolyan készül / vízum, védőoltások, kapcsolat a Taita alapítvánnyal /, a kezdeti aggódás átalakult büszkeséggé. Tudtam, hogy meg fogja állni a helyét. Tanárként már bebizonyította, hogy óriási affinitása van a gyerekek iránt. Amúgy is rendelkezik a mérleg jegyűek minden pozitív tulajdonságával: kedves, mosolygós, közvetlen, barátságos, figyelmes, alkalmazkodó, szimpátiát ébreszt. Fontos számára a társasági élet, az emberi kapcsolatok. Sokat mosolyog, barátságos, könnyen teremt kapcsolatot. Társas lény. Szeret emberek között lenni, ahol nem bánja, ha a figyelem középpontjában van, sőt gyakran igényli ezt. Melegszívű és csapatjátékos jellem. Ahogy közeledett az indulás, mégis egyre nehezebb volt tudomásul venni, hogy hónapokig nem láthatom, s hogy ez lesz az első karácsony, amikor nem lesz itthon. Vígasztalt, hogy nem egyedül megy, s Emese, az alapítvány vezetője is igyekezett megnyugtatni, hogy nem lesz baj. A legjobban attól féltem, hogy beteg lesz, vagy nem fogja bírni az ottani körülményeket. Szerencsére időnként volt telefonkapcsolatunk, így tudtam, hogy jól van. Az élménybeszámolókból, fotókból, filmekből kiderült, hogy nagyon sok gyerek van Afrikában, de nagyon kevés gyerekkor. Az árvaházban készített film minden alkalommal könnyet csal a szemünkbe. Ezért fontos minden csepp segítség. Most már tudom, milyen meghatározó volt számára ez a „küldetés”, nagyon büszke vagyok rá. (Radó Zoltánné 2009. október)

Polepole (Kati)

Vagyis: csak lassan. Akinek sietős, nem jut messzire Afrikában. De amint ráérez az ember az idő sajátosan afrikai tempójára, örömét lelheti a hétköznapok és az ünnepek komótos váltakozásában. Nem fog lemaradni semmiről és talán sikerül rábukkannia egy-egy kincsre is.

Élet és halál (Kati)

Hány évig élnek az emberek Kenyában? - kérdeztem egy falubéli temetés kapcsán a nagyobb gyerekektől, akik szemmel láthatóan nem értették a kérdést. Bármikor meghalhatsz - magyarázták nekem, - amikor Isten úgy dönt. A halált is ugyanolyan természetességgel fogadták, mint az élet érkezését. Az átlagéletkor egyébként Kenyában mindössze 48 év, szemben a magyarországi 72 évvel.

A majdnem búcsúelőadás (Kincső)

Búcsúelőadás Mit tagadjam, urbánus civilizációhoz szokott szervezetemet megviselte a kenyai tartózkodás. Két hetes ottlétem alatt volt 2 nap mélypontom, mely alatt a bevitt, majd később a be sem vitt tápanyagok viszonylag rövid időt töltöttek el szervezetben. Ezt még csak tetézte, hogy víz sem volt az árvaházban. Legyengülve, a szobában kókadozva volt időm gondolkodni, például azon, hogy tulajdonképpen mit is keresek én itt. A nagy gondolkodás eredménye az lett, hogy kitaláltam, hogy az utolsó három napot egy kis csavargással tölteném inkább és megnézném magamnak Malindit. A gyerekekkel fel is mentünk az anyaházba és megkérdeztük a nővéreket, hogy mikor és milyen közlekedési eszközzel tudnék eljutni oda. A gyerekek valami foszlányokat meghallhattak a beszélgetésből, mert mire visszaértünk a pár száz méterre lévő árvaházba, nem tudtam nem észrevenni, hogy egyre több gyerek jön oda hozzám és kérdezi szomorúan, hogy tényleg elmész. Mondtam nekik, hogy igen, ez a tervem. Mire ők: akkor ma este énekelünk neked. Megvacsoráztunk, és úgy 8 óra körül elkezdődött a show. Énekeltek mind közösen, külön a kicsik, a nagyok, csoportosan és egyedül, táncolva és csak kiállva elénk. Volt, aki artistamutatvánnyal állt elő. Az aláfestő zenét Hillary, a legnagyobb fiú szolgáltatta egy műanyag kannával és egy bottal. Senkin semmilyen kényszer nem volt. Így esett meg, hogy a show 10 órakor még mindig tartott, és mindenki nagyon jól érezte magát. És akkor megértettem, hogy ezeknek a gyerekeknek mennyire sokat jelent, hogy ott vagyok velük. Ők eszméletlen sokat adtak nekem, a maguk módján. A felismerés sokkoló volt. Talán mondanom sem kell, hogy másnap nem utaztam sehova.

A búcsú (Kincső)

BúcsúAztán gyorsan eljött a tényleges búcsú ideje is. Nem fogom elfelejteni soha, amikor a kis csapat kikísért a matatuhoz. A nagyobb fiúk vitték a csomagjaimat. Kenyában ez szokás, a vendég nem cipelhet semmit. 1-2 kép is készült még az árvaház udvarában. Aztán elindultunk és egyre többen lettünk, mint a kisgömböc, úgy dagad a tömeg. Ezt Emese mondta, de nagyon találó. Mire leértünk a matatu „megállóba”, addigra 2 éven felül teljes volt a létszám. Azt sem fogom elfelejteni, hogy az úton végig Magdadela milyen elszántan kapaszkodott belém. Furcsa, de ekkor sem volt bennem semmi szomorúság. Azt hiszem azért, mert már akkor tudtam, hogy ez közel sem végleges, és amint tehetem, újra vissza fogok menni, mert nekem van 30 kis barátom Kenyában, akik számítanak rám. Számítanak rám, akkor is, ha nem vagyok ott velük. Ezért amennyire időm engedi, itthon is mindent meg fogok tenni, hogy segítsek kicsit jobb életkörülményeket teremteni kis barátaimnak.

Felnevejük őket (Emese)

Sokszor előfordult, hogy falubeli kisgyerekek feje bukkant fel az árvaház kapujában. Félénken néztek befelé és ha Sr. Willy jelen volt, mosolyogva kiabálta nekik: „Njogeni!” (Gyertek!) és már ment is a konyhába valami kis ennivalót keresni nekik. Leggyakrabban azonban a környékbeli fogyatékos néni járt az árvaházba vacsorázni. Nem tudott beszélni, csak artikulálatlan hangokat hallatott, koordinálatlan volt a mozgása; a gyerekek azonban megszokták a jelenlétét és segítettek neki mindenben. Tudta, mikor van a vacsoraidő és mindig időben megjelent. Érdekes volt látni, hogy állami intézmények hiányában a falu tartja el és viseli gondját az elesetteknek.

Ennivaló (Emese)

Ennivaló Ezek a gyerekek mindent megettek. Ha megláttak vala mit és ehető dologként azo- nosították be, az azonnal a szájukba került. Ha kirándulni, sétálni mentünk, mindig találtak valami fát vagy bokrot, amelynek gyümölcsét útközben eszegethették. Én az elején féltem, hogy nem találnak-e valami mérgező dolgot, de lassan rájöttem, hogy szinte ösztönösen kiismerik magukat a bogyókkal, zöldségekkel és gyümölcsökkel. Emlékszem, egyszer a kis Michaelt vittük orvoshoz Voiba. Mivel ez a város kb. 40 km-re van a burai árvaháztól, egy nap alatt több dolgot is el akartunk intézni. Megígértük a gyerekeknek, hogy mindenkinek veszünk egy-egy papucsot, hiszen legtöbbször mezítláb járnak Ennivaló2(mint sokan mások is Kenyában). A cipőboltból kifele menet a kis Mike fogta a kezemet. Egyszer csak lehajolt és egy pillanat múlva már a szájában is volt valami. Hát egy pici darab cukorkát talált a földön a porban, amit nagy örömmel szopogatott el. A végén a magot pedig (egy termés magjára van öntve ez a fajta piros cukorka) művészi ügyességgel mosolyogva köpte el jó messzire. Aznap jó napja volt.

Tervezgetés (Emese)

TervezgetésAmikor mi Kincsővel kimentünk Kenyába, Andi és Ferkó már két hónapja dolgoztak kint, Mosóka pedig kb. három-négy hete. Andi és Ferkó eleinte Burában, majd a kikambalai árvaházban voltak, ott látogattuk meg őket érkezésünket követő napon. Mindegyikünknek más és más tapasztalata volt, máshogy élte meg az ott eltöltött időszakot és különböző tervek fogalmazódtak meg bennünk. Rengeteget beszélgettünk, tervezgettünk együtt, gondolkodtunk azon, hogyan lehetne a leghatékonyabban segíteni. Mivel a kikambalai árvaház néhány méterre van a tengerparttól, lementünk együtt fürdeni, de ott is csak tervezgettünk.

Gyurma (Emese)

Egyszer - még 2005-ben - próbaképpen vettem gyurmát és megdöbbentem, hogy a legnehezebben kezelhető gyereket is mennyire leköti. Nagyon szeretnek alkotni és boldogan gyűltek körénk és kérték a különböző színeket. A kicsiknek vettünk olyan gyurmát, amely nem mérgező ha megeszik, így ők is be tudtak szállni a játékba. Érdekes volt látni, hogy mit formáznak meg a gyerekek: labdát, zsiráfot, házat, otthont!, gyereket, felnőttet. Emellett sokan ékszereket készítettek, amit rájuk kellett erősíteni: nyakláncot, karkötőt, gyűrűt. Az afrikai kultúrákban nagy szerepe van az ékszereknek és nagyon szépeket készítenek.

A csokit nem felejtették el (Emese)

Első ott tartartózkodásom alkalmával főztem csokoládét a gyerekeknek dédmamám receptje alapján körülbelül két-három hetente. Azóta, ahogy meglátnak, mindig kérdezik, mikor főzök nekik ismét. Ez így volt most is – annak ellenére, hogy Andi és Ferkó is csinált nekik –, Magdadéla minden reggel megkérdezte, mikor lesz a nagy nap. Mivel Burában gyakorlatilag bolt sincs, meg kellett várni, míg Voiba elmegyünk bevásárolni. Mikor végre kiderült, melyik nap tudjuk beszerezni a szükséges hozzávalókat, az ujjainkon számoltuk a gyerekekkel a napokat: holnap, holnapután, azután, azután és azután. Öt! Alig bírták kivárni és boldogan segédkeztek a forró finomság készítésében.

További történetek:

Első napom a burai árvaházban
Az új lakó
Földrajzóra majmokkal

Első napom a burai árvaházban (Emese)

Reggeli után mondták, hogy akkor menjünk át az árvaházba. (A nővérek ún. anyaháza, ahol én laktam, kb. 300 m-re volt az árvaháztól.) Kértem még egy fél órát arra hivatkozva, hogy még be szeretném fejezni a kipakolást. Valahogy még egy kis időre volt szükségem. Aztán nyolc-fél kilenc körül átmentünk.
Egy kicsi lány az árvaház előtt bóklászott, meglátott és azonnal felém futott, én felemeltem. Megvan, nem lesz itt semmi gond.
Elmentünk a ház mellett, picit lefelé egy kb. 100 métert. Állatok és Sr. Willy, ő az árvaház feje. Kedves, de úgy néz ki éppen nagyon el van foglalva. Felmegyünk együtt a házba, a konyhaajtóban egy gyönyörű kisfiú néz rám óriási szemekkel és elszalad ahogy közeledünk. Sántít. Sr. Willy rögtön utánamegy megnézni, miért. A kis talpán egy óriási gennyes hólyag van. Lefektetik az ágyra, mellette fekszik a nyolchónapos Joseph egy sicheres tűvel összefűzött törülközővel – pelenkával? – a kis popsiján. Sr. Willy kikapja a tűt a pelusból, beletúr a másik kisfiú sebébe, majd visszateszi a pelenkába. Most már jó. A kisfiú sír, szeretnék segíteni neki, de elszalad, nem nagyon barátkozós. Másnap a seb szörnyen néz ki, két nap múlva szinte gyógyult.

Az új lakó (Emese)

Egyik nap a burai pap beállított egy alig kéthetes, másfél kilós csecsemővel. Annyira pinduri! A küszöbén találta. Most itt van, de egy pár Voiban (az a legközelebbi kisváros 35 km-re a falunktól) örökbe szeretné fogadni. Az egyik nővér azt vizsgálja ki, adottak-e a körülmények egy gyerek örökbefogadásához. Hope lett a neve.
Mikor egy gyereket talál valaki, bejelentik az itteni gyermekvédelmi intézetnek (a legközelebbi Voiban van), ők döntenek az elhelyezéséről. Egy éjszakát nálunk töltött a baba, majd másnap egy mentőautó (amivel ha kell, a földeken dolgoznak és kukoricát szállítanak, aztán amikor hívják, akkor akár kukoricástul szállítja a betegeket), egy meglehetősen rozoga kisbuszszerű jármű, érte jött elvinni a voi kórházba kivizsgálásra. Az első dolog egy AIDS-teszt, szerencsére negatív. Végül megszületett a döntés: a pici nálunk, a burai St. Joseph árvaházban marad. Sr. Willy nem szeret aidses gyermekeket felvenni, azt mondja, azoknak teljesen más ellátásra, változatosabb élelemre, több segítségre van szükségük. Ha mégis idekerül egy HIV fertőzött gyermek, megpróbálja valahogy elhelyezni egy olyan árvaházba, ahol kimondottan ilyen gyerekekkel foglalkoznak. Az ilyen árvaházak általában több segítséget is kapnak az "első világból".
Hope-ot nem fogadták örökbe, nem tudjuk miért. Második látogatásom alkalmával 2006 augusztusában már egy kis talpraesett, nagyszerűen táncoló, picit erőszakos de tündéri kislányként üdvözölt minket. A másik csecsemő, akit vele együtt gondoztunk 2005 elején és alig néhány nappal volt idősebb nála, sajnos azonban 2006 júliusában meghalt.
Földrajzóra majmokkal (Emese)

Rengeteget tanultam földrajzból is, pl. itt már tényleg nincs esőerdő, viszont van sivatag a tengerparttól alig 60 km-re! Az egyenlítőnél!
Meg hogy a majmokat üldözni kell, mert kiássák az elvetett kukoricát. A gyerekek profin csinálják a dolgot: kővel dobálják a fákon ugráló majmokat, amíg azok át nem ugrálnak egy olyan fáig, ami alatt szilárd talaj van. Ekkor ők odakúsznak, különböző hangokat kiadva lecsalogatják őket a fáról, majd a kutya parancsszóra elkapja őket. No ezt én általában kihagytam, de ez az utolsó jelenet azért ritkán sikerül, a majmok eszméletlen gyorsan és nagyokat harapnak.
Emellett láttam neonkék madarat, kolibrit és rengeteg tenyérnyi lepke röpdös errefelé. No meg millió gyíkféle szaladgál ide-oda – belőlük meg rovarokból van elég a szobámban is (lévén, hogy ablak – mármint az a hermetikusan zárható valami, nincsen), ezért napközben sem csomózom fel az ágyam felett függő szúnyoghálót (az itteniek legnagyobb megdöbbenésére), hogy legalább az ágyam védve legyen.

RECEPTEK

Egy kis ízelítő Kenyából. Azt hittem, nehéz lesz megszokni az ottani ételeket és étkezési szokásokat, de sokkal könnyebben ment, mint gondoltam.

A következő receptek főleg Európaiaknak vannak összeállítva, kókuszos rizst például én ott soha nem ettem és nem láttam, lévén hogy a rizs Taita körzetben nem terem meg és igen drága.

Ugali
Ez volt a mindennapi eledelünk. Odaérkezésem után eleinte nekem külön főztek, amíg megszokta a gyomrom az afrikai ételek összetevőit. Az elején még csodálkoztam, hogy „Jé, néhány apáca és gyerek nagyon szereti azt a fehér masszát, mindig azt kérnek!” míg lassan rájöttem, hogy minden nap ez az ebéd. Párolt zöld levéllel, ami nem tudom mi volt, csak azt, hogy hazaérkezésem után a vérem vastartalma 30%-kal volt a megengedett legmagasabb szint fölött. Az ugáli másik neve sima és elég ízetlen étel.
Részletek...

2 csésze kukoricakorpa
4 csésze víz
só és bors ízlés szerint

Forralja fel a vizet egy nagy lábasban. A forró vízbe keverje bele óvatosan a kukoricakorpát. 20 percig, illetve addig főzze, amíg a massza sűrű és sima nem lesz. Folyamatosan kevergesse nehogy leégjen. Tegye rá a lábasra a tetejét és főzze még 10 percig alacsony hőmérsékleten. 6 adag lesz belőle.

Chapati
Az ünnepnapok eledele. Olyan mint a palacsinta, csak vastagabb és üresen, esetleg babbal, kukoricával eszik. Nagyon ritkán kaphatnak a gyerekek, mert lisztből készül és az igen nagy ritkaság arrafelé. Azonban mialatt én ott voltam, érkezett az Egyesült Államokból egy segélyszállítmány, amiben volt kb. 20 kg liszt is és abból sok-sok chapatit lehetett csinálni!
Recept1
Recept2

10-12 adag

2 csésze teljes kiőrlésű liszt
1 teáskanál só
1 evőkanál növényi olaj
kb. ¾ csésze meleg víz (hogy dagasztható tésztát kapj)

Gyúrja össze a tésztát, takarja le és tegye félre legalább fél órára, de még jobb, ha két órát hagyja kelni. 1 óra elteltével vagy közvetlenül mielőtt kinyújtja, ütögesse meg a tésztát, gyúrja át újra víz nélkül. Csináljon belőle 10-12 db 3 centis labdát, forgassa bele őket teljes kiőrlésű lisztbe és nyújtsa ki őket 12 cm-es kör alakú formára. Helyezzen egy lapos palacsintasütőt a tűzhelyre közepes lángon. Amikor átmelegedett, tegyen bele egy kinyújtott chapatit fejjel lefele (vagyis az az oldala kerüljön felülre, ami a nyújtáskor alul volt). Amikor buborékok jelennek meg rajta, fordítsa meg és süsse, amíg apró barna pöttyök nem látszanak a tészta alján (serpenyő felé néző oldalán).

Ha gáztűzhelye van, csipesszel fogja a chapatit és közvetlenül a lánghoz tegye egy pár másodpercre, amíg a chapati felpuffad. Fordítsa meg és ismételje meg a másik oldalával is.

Ha elektromos tűzhelye van, a chapatit hagyja a palacsintasütőben. Papírtörlővel bebugyolált kézzel (hogy védje az ujjait) nyomkodja végig a chapatit. Fordítsa meg hirtelen és nyomkodja meg a másik oldalát is. Ettől a chapatinak meg kell puffadnia. (Ha túl erősen nyomkodja, a chapati túl ropogós lesz.)

2 csésze liszt
1 csésze víz
1 teáskanál só
olvasztott vaj

Keverje össze a hozzávalókat és ossza a tésztát 4 részre. Nyújtsa ki kör alakúra a tésztát és kenje meg olvasztott vajjal. Tekerje fel, majd nyújtsa ki újra. Forró serpenyőben süsse, amíg mindkét oldala barna nem lesz. Teflon bevonatú edényben nem barnul meg eléggé.

Maandazi
Sütemény, amelyet a gyerekek az árvaházban szinte soha nem kaptak. Ez is egy olyan étel, amit meg kell szokni, de néhány hét után már igazi finomság lehet. Ha megvettem a hozzávalókat (főleg cukorból volt hiány), akkor a gyerekek boldogan segítettek a sütésben.
Részletek...

1 csésze liszt
1 evőkanál cukor
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál őrölt kardamom
csipetnyi só
1 tojás
1 csésze tej (lehet, hogy több kell majd hozzá)
olaj a sütéshez

Keverje alaposan össze a száraz hozzávalókat, majd a tojást és a tejet. Nyújtsa ki a tésztát kb. 2 cm vastagra. Szaggassa ki a tésztát úgy, hogy a kiszaggatott tészta közepe is lyukas legyen. (Használhat a szaggatáshoz poharat is). Forró olajban süsse ki. Kb. 12 darab lesz belőle.