Három hónapot töltöttünk kint a burai árvaházban és biztos, hogy soha nem fogjuk elfelejteni. Nagyszerű érzés volt látni azt a sok szeretetet, amit a nehéz helyzetük ellenére a gyerekek kaptak egymástól és a gondviselőiktől. Az első pillanattól kezdve szívesen fogadtak minket és sokszor úgy viselkedtek mintha ők lennének itt azért, hogy ránk figyeljenek és nem fordítva.

Eleinte furcsa volt belecsöppenni a mindennapjaikba, de szerencsére hamar sikerült felvenni a ritmusukat. Rengeteget játszottunk velük, de igazából az, hogy mit csináltunk másodlagos volt, az volt a fontos, hogy figyeljünk rájuk és szeressük őket, ami viszont nagyon könnyű volt.